Szülői aggodalmak
Talán meglepő ez a cím egy kutyás cikknek, de ha továbbolvasol, lehet, hogy ismerős gondolatokkal találkozol. Manapság ugyanis sokan úgy viszonyulunk a kutyáinkhoz, mintha a gyermekeink lennének. Mondhatnánk, gyermekpótlékok. Hogy ez jó vagy rossz, esetleg egy önmagából kifordult és elmagányosodott társadalom tünete, netán gyermekpótlékot keresünk, mert nincs saját utódunk?
Esetleg felismertük, hogy a kutyák érző lények, és ugyanazt a típusú gondoskodó szeretetet érdemlik meg, mint a gyermekek? Hogy ránk vannak utalva és felelősek vagyunk a boldogságukért, a jóllétükért, az egészségükért? Bizonyára érdekes szociológiai kutatási terület lenne ez, szívesen venném, ha valóban hozzáértő etológusok, társadalomtudósok és pszichológusok vitáit hallgathatnám a témában. Én azonban egyik sem vagyok, ezért most tekintsük inkább ezt egy kiindulási helyzetnek és ne firtassuk az okait.
Tehát van egy alaphelyzet, amelyben benne vagyok én, a kutyám és a családom, a munkatársaim, a barátaim és még sokan mások. Reggel felkelek, elkészülök, ellátom a kutyámat – általában ez az első -, majd bemegyek a munkahelyemre, elvégzem a napi teendőimet és rohanok is haza, hiszen tudom, hogy a kutyám egyedül van otthon. Esti programot vagy úgy szervezünk, hogy ő is velünk tarthasson, vagy pedig megkérünk valakit, hogy vigye el sétálni, etesse meg és adja be a gyógyszereit.
Mindig ott vannak mellettünk
Egyik este már nagyon fáradt voltam, későn értem haza, még be kellett vásárolnom és otthon is várt még a munka – kétségbeestem: hogy tudom még a kutyasétáltatást is beiktatni? Vajon mit lehetne átszervezni? Pont hívott a barátnőm és érezte rajtam, hogy valami nincs rendben velem. Kifakadtam, hogy összecsaptak a fejem felett a hullámok és képtelen vagyok helytállni, mire ő megnyugtatott, hogy nem fog összedőlni a világ, ha kivételesen nem viszem el este is sétálni a kutyát, csak kiengedem a kertbe szaglászni. Azt is mondta, hogy nem biztos, hogy ennyire túl kellene paráznom a dolgot, hiszen a kutyám megérzi rajtam, ha ideges vagy feszült vagyok, és nem tudja hova tenni, ő is feszült lesz. „Jaj, akkor még arra is figyeljek, hogy ne mutassam előtte, hogy feszült vagyok?”
És akkor még nem beszéltem a táplálkozásról! Vajon az állatorvosnál kapható kutyatápok a legjobbak? Végülis azokat hosszú évtizedeken át fejlesztették ki és elvileg nagyon magas minőséget képviselnek. De mi van a pentobarbitállal? Milyen a fehérjék minősége? Nincsen benne túl sok szénhidrát? Vagy legyen vegán? Az állati eredetű táplálékban rengeteg a hormon meg az antibiotikumok, de a szója meg GMO? Vagy inkább etessem nyersen, hiszen mégis az a legtermészetesebb megoldás? És milyen táplálék kiegészítőket adjak?
Kozmetikus, mancsbalzsam, természetes anyagú kutyakabát, lebomló kutyazacsi, egészséges fekhely, fizioterápia, sport, túlsúly… és még sorolhatnám, mennyi döntést kell meghoznunk. Az erre szánt időről pedig még szót sem ejtettem! Te hány hétvégédet töltötted kutyasuliban, ahelyett, hogy elutaztál volna? Hány reggel indultál sétálni az esőben, ahelyett, hogy ágyban maradtál volna? Hányszor siettél haza, hogy levidd sétálni a kutyádat, ahelyett, hogy a megittál volna valamit a kollégáiddal?
A túlaggódás jelei?
Ezek a döntések, vagy a döntéseken való rágódások mind (külső és belső) konfliktusokhoz vezetnek, és ezekkel együtt jár az aggodalom. De hol van a megoldás? Akkor ne legyen kutyám? Vagy hanyagoljam el? Hiszen régen az emberek a saját gyerekeikkel kapcsolatban sem aggódtak ennyit, azok mégis felnőttek! Csak akkor aggódtak, ha a gyerek mondjuk beteg lett; a többi dolgot hagyták, hadd történjen a maga módján. A mindennapi életben nem volt idejük ezeken a dolgokon töprengeni.
Lehet, hogy nekik volt igazuk? Dr. Magyar Lóránt, orvos, teológus, mentálhigiénés szakember szerint az aggodalmaink 4%-a jogos aggodalom. Aggódjunk, ha valaki beteg lesz, aggódjunk, ha baj történik, hiszen az aggodalom hatására fókuszáltabban, hatékonyabban leszünk képesek megoldani a felmerülő problémákat. Az aggodalom éberré tesz, rendszerezi az agyat és ezáltal közelebb visz a problémák megoldásához.
De mi van a maradék 96%-kal? Ha az előbbi elmélet mellett maradunk, az aggodalmaink 96%-a teljesen felesleges. Vagy irreális dolgokon aggódunk, amelyeknek a bekövetkezésére minimális az esély, vagy pedig olyan dolgokon, amelyekre nincs ráhatásunk. Az elsőre példa mondjuk az, hogy azon aggódunk, hogy kutyánk például avokádómérgezést kap, amikor nem adunk neki avokádót, esetleg valamilyen ritka nyavalya tör ki rajta, amit egy trópusi élősködő terjeszt. Ezeknek annyira kevés az esélye, hogy kár rajtuk aggódni, kár gyötörni magunkat. Ha mégis mi vagyunk az a kevés százalék, akivel megesik, akkor is kevesebb bajunk lesz vele, mintha egy életet végigaggódnánk miatta. A másik kategória, a rajtunk kívül álló dolgok, például a chemtrail és társai. Meg az, hogy rákos lesz a kutyánk, vagy a repülő, amelyre felszállunk, lezuhan. Ezeken a dolgokon megint nem érdemes rágódni, hiszen nincs ráhatásunk. Ha aggodalmaskodunk, csak felőröljük magunkat, és amikor tényleg előáll a helyzet, nem fogunk tudni fókuszáltan, hatékonyan reagálni rá. Ez olyan, mint a kávé: aki minden nap több kávét megiszik, arra nem hat olyan lökésszerűen a koffein, mint arra, aki csak ritkán fogyasztja.
Mi is az az aggodalom?
Az aggodalom is ilyen: ahelyett, hogy a pozitív, inspiráló hatását élveznénk, elkoptatjuk magunkat az állandó aggódással. Hozzászoktatjuk a szervezetünket.
Értem én, mondhatod most, de akkor mégis mit tegyek? Nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgokat? Naná, hogy nem! Mint elsőszámú „paragazdi”, hidd el, tökéletesen megértelek. Annyi mindennek lehet rossz végkifejlete, fel kell készülni, hogy mindig a legjobb döntést hozhassuk. Védekezni kell a kullancsok ellen, kellenek a védőoltások és a féreghajtó, sőt, a szívférgesség is reális veszély. Figyeljünk a táplálkozásra, az ételed az életed, vidd orvoshoz, ha aggódsz, hogy beteg, stb. DE! És itt kell magamnak is megálljt parancsolnom: amire nincs ráhatásom és/vagy nem tudok tenni ellene, azt el kell engedni. Ha a kutyaszitternél van a kutyám, kár aggódnom, mert nem vagyok ott, nem tehetek semmit, ha nem tesz rá pórázt és kirohan a busz elé. Emiatt kár félóránként hívogatni a szerencsétlent. Amit megtehetsz, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel választasz kutyaszittert. Ha már megvan, és úgy érzed, Te mindent megtettél, akkor ne aggódj tovább!
Iktasd ki az aggódást az életedből, és a fennmaradó energiáidat szánd magadra! Igen, magadra. Mert a kutyád, aki Téged mindennél jobban, feltétel nélkül szeret, valóban egy érzékeny receptorokkal megáldott kis jószág, aki azonnal észreveszi, ha bajod van. Az ő életében a globális felmelegedés, a GMO-k és a védőoltások mellékhatásai vajmi keveset nyomnak a latba, neki egy a fontos, hogy Te jól érezd magad, és az együtt töltött idő mindkettőtök számára felhőtlen és örömteli legyen. Legalábbis az esetek nagy részében, hiszen tökéletes élet nincs, és ez így is van rendben. De legalább amikor semmi ok az aggodalomra, akkor érezzük jól magunkat!