Ismerkedés kutyával – „Dobtam, mert bunkó volt a kutyámmal”
Ismerkedni egyáltalán nem egyszerű, főleg nem a mai világban. Bárki, aki felült már a párkeresős vonatra vicces és horror sztorik garmadával tudja ezt bizonyítani. Kutyával ismerkedni pedig talán még komplikáltabb. Hiszen nemcsak magunkért, de négylábúnkért is felelősséggel tartozunk. Egyáltalán nem mindegy, kit engedünk be a megszokott közös életünkbe. Az alábbiakban egy ilyen történetet osztunk meg, randizás kutyával témában Thea De Gallier véleménycikke a The Kinship magazinban jelent meg.
„Ahogy ezeket a sorokat írom, a legkedvesebb hímnemű lény épp mellettem szundikál. Reggelente hatkor már ébreszt, éjjel hangosan horkol, de aligha tudnék haragudni rá. Ő a kutyám – és nem, nem cserélném le senkire.
Sokan éreznek hasonlóan: egy friss felmérés szerint minden tizedik kutyatartó szakított már azért, mert a partnere nem jött ki a kutyával. Több mint a fele pedig azt mondja, hogy nem is tudna együtt lenni valakivel, aki nem szereti az állatokat.
Ez a cikkünk is érdekelhet: Kutyák és randi appok: megmutassuk az ebet a profilunkon?
Nálam is így történt. Az egyik randipartnerem – nevezzük Alannak – kezdetben kedvesnek tűnt. Megvolt a közös humor, az érdeklődés, és még a kutyáimmal is találkozott. Amikor legközelebb átjött, épp egy sorozatot néztünk a kanapén, amikor az egyik kutyám odabújt közénk. Már épp örültem, hogy elfogadja őt, amikor Alan félvállról odavetette:
– „Istenem, de csúnya vagy.”
Nem nekem szólt, hanem a kutyának. Azonnal felugrottam. „Ne beszélj így vele!” – mondtam, és udvariasan megkértem, hogy menjen el. Másnap üzenetben lezártam a dolgot.
Nem csak a sértés miatt. Hanem mert tudtam, mit jelent ez hosszú távon. Ha valaki lenézi azt a kis lényt, akit én családtagnak tekintek, akkor idővel mindazt, ami fontos nekem, zavarni fogja benne. Ma „csak” a kutyámra mondja, hogy csúnya – holnap már azt, hogy ne aludjon a hálószobában, ne jöjjön fel az ágyra, ne kérjen enni az asztalnál.
Nem olyan társra vágytam, aki eltűri a kutyáimat, hanem olyanra, aki szereti őket. Amikor megismertem a mostani páromat, ezt az elején tisztáztam: „Nem akarok gyereket, nem biztos, hogy mindig itt akarok élni, és a kutyák az ágyban alszanak. Ez nem alku tárgya.” Ő csak mosolygott, és azt mondta: rendben.
Most már négy éve vagyunk együtt. Ő ugyanúgy kel hajnalban etetni a kutyákat, mint én, és ha kell, ő törli ki a szemükből a „reggeli csipát”. Néha még meg is hatódik, mennyire szereti őket – és az ilyen pillanatokban mindig eszembe jut, milyen jól tettem, hogy nem maradtam olyannal, aki nem tisztelte a kutyámat.
Aki igazán szeret, az elfogadja azt is, akit mi szeretünk – legyen az két vagy négy lábon járó családtag.”