Önismereti út az örökbefogadásig, lépésről lépésre – 1. rész
Az örökbefogadás, ahogy a neve is mutatja, örökre szól. Éppen ezért, nagy döntés, ami alapos megfontolást igényel. Meg elköteleződést, önismeretet, kitartást és még sorolhatnánk. Az örökbefogadás folyamata egyben egy önismereti út kezdete is… De, haladjunk lépésről lépésre!
(A cikk a szerző, saját tapasztalatán alapuló, szubjektív véleményét tükrözi. Célja nem az elrettentés, hanem támogatás a felelős döntés felé vezető saját utunk megtalálásában.)
Egy kutya befogadása a családba, az életünkbe, egy életre járó elköteleződést kíván. Az ő egész életére el kell köteleznünk magunkat, hogy etetjük, itatjuk, gondoskodunk róla, neveljük, tanítjuk, ápoljuk ha baj van és mellette leszünk amikor az élete véget ér. Ez, a kutya korától függően akár az elkövetkezendő 10 – 15 – 20 évre kötöttséget, anyagi terhet és felelősséget jelent. Persze, ha idős kutyát fogadunk örökbe, akkor rövidebb idővel számolhatunk, de ebben az esetben készüljünk fel rá, hogy amire másnak 15 éve volt, azt nekünk 1-2 évbe vagy pár hónapba kell belesűríteni. Hiszen meg akarunk neki adni mindent, ami eddig kimaradt, sőt, még többet, ami sokkal intenzívebbé teszi az egészet. Érzelmileg, kötődésben – és anyagilag is.
A nulladik lépés
És itt el is érkeztünk annak az útnak az első állomásáshoz, ami a kutyás életünket végig fogja kísérni. Ez az út pedig nem más, mint az önismeret. Fel kell tennünk ugyanis egy csomó kérdést, amire sokszor nehéz a válasz, vagy nem akartunk még rá gondolni, esetleg még magunk sem tudjuk. Például, hogy hol fogunk lenni 5, 10, 15 év múlva? Milyen lesz az életünk akkor? Mire vágyunk, mit szeretnénk? A vágyainkkal járó változások vajon hogyan hatnak a kutyánkra? Ha ezek megtörténnek, akkor is tudjuk vállalni a kutyával járó felelősséget?
Tegyük fel, hogy huszonévesen végre elkezdjük az önálló életünket. Jöhet a kutya, akire mindig is vágytunk. Egyelőre albérletben lakunk, egyedül, és belefér az életünkbe, hogy korán keljünk kutyát sétáltatni, és hétvégén a kutyasulin lógjunk. Persze, szeretnénk majd párkapcsolatot, családot, esetleg nagyobb lakásba költözni. Addig azonban teperni kell a munkában, és lehet, hogy egy külföldi tapasztalat sem lenne rossz a karrier szempontjából.
Már most bele kell gondolnunk abba, hogy mindezek közben hol lesz a kutya? Ki vigyáz rá, amíg túlórázunk? Vajon a leendő párunk hogy áll majd hozzá? Mi lesz, ha gyerekünk lesz vagy éppen külföldre költözünk? A lakáshitel törlesztése mellett is marad elég pénzünk, hogy egy esetleges nagyobb állatorvosi számlát ki tudjunk fizetni? Ezek mind-mind reális kérdések, amikre tudnunk kell válaszolni. Ha nem is pontos választ, de legalább elképzelést, A-, B- vagy C-tervet. Egy elhatározást, hogy kitartunk. És ha kell, a kutyánk érdekéhez igazítjuk az elképzeléseinket. Ha ettől úgy érezzük magunkat, mintha ólomsúly nehezedne ránk és szinte fullasztó a tudat, hogy egy állatért sutba dobjuk a jövőnk fényes álmait, akkor lehet, hogy nem arra a kapcsolatra vágyunk, amit egy kutya adhat.
Az önismeret és a saját terveink, lehetőségeink tisztázása mellett az is fontos, hogy megfogalmazzuk: mit szeretnénk a kutyánktól? Milyen lenne számunkra az ideális kutya?
Folytatjuk…
Szalay Adél / Kutyabarát.hu
(A cikk a szerző – jelenleg 3 örökbefogadott kutya gazdája – saját tapasztalatán alapuló szubjektív véleményét tükrözi. Célja nem az elrettentés, hanem támogatás a felelős döntés felé vezető saját utunk megtalálásában.)
