Hogyan lesz stabil a behívás? – 1. rész
A behívás: minden kutyás alaptanfolyam Szent Grálja vagy inkább első lépése. Elméletileg nem kellene túl bonyolult folyamatnak lennie, a gyakorlatban, a mindennapi életünk során azonban gyakran tapasztaljuk, hogy nem is olyan egyszerű. Gondolkodj el egy kicsit, mielőtt tovább olvasnál, és magadnak válaszolj őszintén az alábbiakra.
Hányszor mondod ki a nevét, mire odajön? Milyen helyzetekben nehezebb behívnod? Tartasz tőle, hogy a behívás nem sikerül? Honnan indítasz, mi az a hangerő, hangszín, amivel kezdesz? Van olyan, hogy inkább nem engeded el a pórázról, vagy nem mentek olyan helyre, csak hogy elkerüld a behívást? Hogy éled meg a „kudarcot”?
Ismert kutyás példa a behívásra a juhászos kérdés:
„Vajon a juhásznak hányszor kellett szólnia, mire a kutyája odament hozzá?”
A válasz, hogy egyszer sem. A juhásznak nem kellett behívnia a kutyát, mivel az folyamatosan figyelte, és a testbeszéde jeleiből tudta, mit vár tőle.
A történet vagy igaz, vagy nem, az viszont tény, hogy nem maradtak fent régi, a kutyák behívás tanításával kapcsolatos feljegyzések. Nem tudunk róla, hogy a kutyákat tanfolyami keretek között oktatták volna a behívás rejtelmeire.
A tudományos ismereteink és a kutyák kommunikációjának megértése rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. Gyakorlatilag sokkal hatékonyabb és tudományosan sokkal inkább alátámasztott eszközeink vannaka behívás tanítására. Miért akkora mumus mégis?
A mai kor gazdijának rengeteg eszköz áll a rendelkezésére, hogy hatékonyan tanítsa a kutyáját. Egy dolgot azonban elfelejtünk, ami a juhásznak volt, sok modern gazdinak pedig nincs. A kutyánkkal való szoros kapcsolat, együttműködés. Olyan ez, mint amikor egy párkapcsolatban egymásra vagyunk hangolódva, és félszavakból is megértjük egymást. Ellentétben azzal a helyzettel, amikor nem szánunk a másikra és a kapcsolatunkra (élményszerzésre, beszélgetésre, figyelemre stb.) elég időt, és „elmegyünk egymás mellett”. Ilyenkor mondhat a másik akármit, nem igazán befolyásol minket, hiszen nem figyelünk rá, nem lessük a rezdüléseit.
A kutyánkkal való kapcsolatunk is időt és ráfordítást igényel. És talán viccesen hangzik, de a közös idő, közös programok sokkal többet adnak hosszú távon az eredményes behíváshoz, mint a hetekig tartó napi 10 perces gyakorlás. Meg kell tanulnunk odafigyelni a kutyánkra, és neki is meg kell adnunk az esélyt – időt – hogy megtanuljon értelmezni minket.
Ha belegondolunk, hogy az emberek közötti kommunikáció 92%-a nonverbális kommunikáció, könnyű elképzelni, hogy egy kutya esetében mekkora szerepe van az általunk (ha még oly hangosan és határozottan) kimondott „Hozzám!”-nak. Ha azonban összecsiszolódunk és kiismerjük egymást, akkor szavak nélkül is megérti a kutyánk, ha épp indulunk vagy más irányba fordulunk. Hiszen figyel és ismer minket.