Gondolatok a kutyák iránti szeretet körül
Amikor a városban sétálok a kutyákkal nincs olyan alkalom, hogy ne szólítana meg valaki, ne akarnák megsimogatni őket vagy csak egy pár szót szólni hozzájuk. Ha felszállunk a vonatra vagy a metróra, mindig van, aki kedvesen mosolyog, megdicséri a kutyákat. Rosszat eddig szinte soha nem kaptunk, de jóból, kedvességből, szeretetből annyit, de annyit! Körülvesz a szeretet.
Gyakran elgondolkozom, hogy ha mindenki ennyire szereti a kutyákat, akkor vajon miért hallunk úton-útfélen olyan esetekről, ahol bántalmazásnak, rossz bánásmódnak vagy kínzásnak vannak kitéve kutyák? Kik azok az emberek, akik rosszat tesznek a kutyákkal?
Én vagyok ennyire naiv, vagy egyszerűen csak másoknak más fogalmai vannak a szeretetről?
A minap egy ismerős házaspár és kutyájuk volt a vendégünk vacsorára. Persze, hogy hamarosan a kutyákról folyt a társalgás. Tudni kell hozzá, hogy Tatyi lassan egy évtizede országos barátja az ő kutyájuknak, szeretnek együtt játszani, bandázni. Arra is volt már példa, hogy egy-egy délutánra ők vigyáztak rá. Kutyaszerető, kedves emberek, a kutyájuk családtag, aki ágyban alszik, válogatott falatokat kap és még saját bicikliskosara is van.
Arról beszélgettünk, hogy egy kívülállónak furcsa lehet, hogy mi mindent megteszünk a kutyákért: sokszor jobb ételt kapnak, mint amit magunknak megveszünk, és esőben szinte tartjuk nekik az esernyőt, ha méltóztatnak kifáradni pisilni. Ehhez képest sok kutya láncra kötve él, alig valami fedéllel a feje fölött. Elmeséltek egy történetet egy ilyen kutyusról, akit a gazdája ráadásul később felakasztott, mert nem tudta fizetni az állatorvosi költségeit.
De miért írom mindezt, hiszen nincs ebben semmi új? Azért, mert ami ezután következett, az elgondolkoztatott.
Vendégeinknekrégebben volt egy kutyája, akit házőrzésre vettek. Bár a pedigréje alapján minden adott volt, a kutyust gyengéd és barátságos természettel áldotta meg a sors, így házőrzőnek teljesen alkalmatlannak bizonyult. Az is megesett, hogy elcsatangolt, és hagyta, hogy lelopják róla a nyakörvet. Lehet, hogy unalomból, lehet, hogy kíváncsiságból, de a kan kutya egyébként rengeteget csavargott, ennek következménye pedig számos nem kívánt alom lett a környéken.
Minderről viccesen számoltak be, nem zavarta a gazdikat sem a csatangolás, sem a sok nem kívánt kiskutya, így nem tudom, mi vezetett ahhoz, hogy egyszer csak meg akartak szabadulni a kutyától.
Az az ötletük támadt, hogy a szép, fajtatiszta kutyát elviszik egy másik városba, és ott sétáltatják, amíg valakinek meg nem tetszik. A gondolatot tett követte, alig fél órán belül a kutya már másé volt.
Most, ahogy ezt írom is összeszorul a gyomrom, ha belegondolok, mit érezhetett a kutyus, amikor a gazdái egyszerűen elsétáltak. Vajon meddig várta, hogy visszajönnek érte? Vajon milyen élete lett? Szép kertben, boldogan élt, vagy kikötötték láncra, mert állandóan szökött? Az új gazdi kifizette az állatorvosi költségeket, ha szükség volt rá, vagy ő is a rövidebb utat választotta?
De ez már nem az ő dolguk… És ők egyébként is szeretik a kutyákat, soha nem bántanák őket.
Meddig tart a kutyák iránti szeretet?
Vajon elég az, hogy gondoskodunk róla a tőlünk telhető legjobb módon?
Számomra a kutyámat szeretni nem csak a saját kutyám ajnározása. Felelősség is, amely a kutyám egész életére szól és az otthonunk kerítésén túl is kiterjed. Más kutyákra is vonatkozik, azokra is, akik a menhelyeken élnek és az én kutyám nem kívánt szaporulata miatt meg is halnak ott.
A kutyámat akkor is szeretem, ha problémás viselkedést mutat. Akkor is, ha más, mint amilyennek kölyökként elképzeltem. Akkor is, ha beteg, és egy csomó pénzbe kerül a gyógyítása. Akkor is, ha idős, és már sok gond van vele.
A kutyaszeretet feltétel nélküli szeretet. Minden gazdi ezt kapja a kutyájától, minden egyes nap. Miért olyan nehéz, hogy megpróbáljuk viszonozni?