Saját KB bal
Saját KB jobb

5 ok, hogy miért végezz saját testsúlyos edzést

Az edzés fogalma mindenkinek mást jelent. Van, aki szerint nem is dolgozik igazán keményen az, aki nem szériázik száz kilóval, mások pedig fekvőtámaszokban mérik a fittséget. Igazságot természetesen nem lehet tenni, és ez nem is cél, de tény, hogy nem árt néha másban is kipróbálni magunkat. Például a szabad súlyos edzésben, az úgynevezett calisthenicsben, amit bárhol és bármikor ki lehet próbálni, és ami mellett felsorakoztatunk most 5 jó érvet.

  1. Nem kell hozzá extra eszköz

A saját súlyos edzésben az ez egyik a legjobb dolog, hogy nem kell hozzá semmiféle különleges eszköz, vagyis tulajdonképpen a saját tested az eszköz. Legyen az a fekvőtámasz, az egylábas guggolás vagy sokak „kedvence”, a burpee, gyakorlatilag akár egy mező közepén is nekieshetsz a gyakorlásnak.

Azt mondják, hogy aki nem tud lenyomni minimum 30 fekvőtámaszt, és nem képes 10 húzódzkodásra, annak van még hová fejlődnie. Neked megy? Ha nem, semmi gond: kezdd el a saját testsúlyos edzést, és hamarosan elég erős leszel ezekhez is.

  1. Tesztelheted vele a testzsírszázalékod

Egy újabb „tudományos” tény: ha nagyobb a testzsírszázalékod, mint ahány fekvőtámaszt meg tudsz csinálni, akkor ideje átgondolnod az edzésterved. Mert hiába emelsz hatalmas súlyokat, ha ezzel együtt szépen gyarapodik a derekad kerülete, és nyilvánvalóan nem az izomtól. Ha ez a helyzet, az ráadásul csökkenteni fogja a teljesítményed is a saját súlyos edzésnél, hiszen nagyobb tömeget kell mozgatnod.

Soha nem késő tehát újragondolni az edzéseidet, és visszatérni az alapokhoz.

  1. Erőt és mobilitást ad egyszerre

Ha lemész az edzőterembe, és ott gépeken dolgozol, az nem igényel különösebben nagy mobilitást. A szabad súlyos edzésekhez viszont szükséged van a mobilitásra, mert csak így tudod elvégezni a gyakorlatokat. Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy miért is olyan jó a calisthenics, akkor azt mondanánk, hogy azért, mert egyszerre fejleszti az erődet, miközben a rugalmasságot is javítja.

  1. Fejleszti a mozgáskoordinációt

A legtöbb gyakorlat igényel valamiféle koordinációt, ám a saját testsúlyos edzésekre ez hatványozottan igaz, legyen az a zászló vagy épp a szabadon kézenállás. (Ami a legtöbbünknek már az általános iskolai tesiórákon sem ment.) Szerencsére némi kitartással, illetve fokozatosan haladva megtanulhatod összehangolni a különféle mozgásokat, és idővel már nem jelentenek kihívást ezek a gyakorlatok.

  1. Jó hatással van az ízületekre

Az ízületi problémák sokakat akadályoznak abban, hogy például húzódzkodásokat végezzenek. Van, akinek a csuklója, másnak a könyöke fáj, ezért nem is próbálkozik. A saját testsúlyos edzés egyik nagy előnye, hogy szépen fokozatosan erősítheted vele az ízületeidet. Ha a húzódzkodásnál maradunk, ami nem megy, akkor végezz helyette invertált evezést – vagy egyszerűbben fordított fekvőtámaszt –, ami segít a könyöködnek, hogy megszokja ezt a fajta mozgást.

Mindemellett érdemes a SamanSport.hu-nál kapható ízületvédő kapszulát szedni, hogy garantált legyen a felkészültséged az edzésre!

 

(X)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...