Saját KB bal
Saját KB jobb

Milyen kanapéval rendezzünk be egy kis alapterületű nappalit?

A modern városi lakások sok esetben nem túl méretesek, így kihívás elé állíthatnak minket a lakberendezés során. A bútorok és a különféle kiegészítők kiválasztásánál nem elegendő az esztétikumot és a strapabíróságot figyelembe venni, hanem nagy hangsúlyt kell fektetni a praktikumra is. 

Előfordulhat, hogy mindössze egyetlen szoba áll rendelkezésünkre, amelynek így a nappali és a háló funkcióját is be kell töltenie. Ha több helyiség van, de nagy a család, akkor is megeshet az a helyzet, hogy a szülők a nappaliban alszanak, ami pedig nem feltétlenül nagy. 

Erre az esetre kiváló lehetőség egy L alakú kanapé, amely a legjobb helykihasználást teszi lehetővé, és kapható kis méretben is a SzenZa Bútoráruházban. Ezek mindegyike ugyanolyan kényelmes, mint nagyobb társaik, és találhatók köztük állandó fekhelynek is alkalmas modellek.

Nagy kényelem kis nappaliban

Egy kis sarokkanapé igazi multifunkcionális darab, hasznossága vitathatatlan a kicsi alapterületű lakások tulajdonosai számára. Ezek a kanapék könnyen beférnek egy kis nappaliba is, de vásárlás előtt mindenképpen le kell mérni a rendelkezésre álló helyet. 

Az ülőfelület és a párnázott háttámla komfortos ülési élményt biztosít tévénézés közben, vagy amikor csak beszélgetünk barátainkkal, családtagjainkkal a nappaliban összegyűlve. Sok L kanapé ággyá is alakítható, ami nemcsak a vendégek ott alvásánál jön jól, hanem akkor is, ha rendszeresen igénybe van véve. 

Ez utóbbi esetben okvetlenül olyan bonellrugós típust kell választani, ami a teljes fekvőfelületen maximális kényelmet nyújt. A legtöbb ilyen bútor ágyneműtartóval is fel van szerelve, ami szintén rengeteg előnnyel jár. A párnák és a takarók egyszerűen és praktikusan elrejthetők, amikor használaton kívül vannak, ezzel helyet takarítunk meg, ráadásul rend is lesz a lakásban. 

Kényelmi funkciók

Egy csinos kis sarokkanapé nemcsak stílusos megjelenést kölcsönöz a nappalinak, hanem kényelmet biztosít, ráadásul praktikus kiegészítője otthonunknak. Mivel lehet fokozni a hasznosságát? 

Kényelmesebbé lehet tenni fejtámlákkal, amelyek használatával hátra lehet dőlni egy magasabb embernek is. A relax vagy a lábtartós fotel elemek nyugodt pihenést biztosítanak, akár egy délutáni szunyókáláshoz vagy csak tévézéshez. 

Kis lakásokban sokszor gondot okoz a pakolás, egy polcos elemmel valamennyit ezen is lehet segíteni. 

Milyen legyen a bútorszövet?

A nappaliban több szennyeződés érheti a bútort, mint egy hálószobában, ezért érdemes strapabíró szövettel kérni a kanapét. Olyan kell, ami könnyen tisztítható, illetve ellenállóbb, mint egy hagyományos bútorszövet. 

Ha esetleg kisállatot is tartunk, a cicabarát szövet lesz a megfelelő választás, ami taszítja a szennyeződéseket, és megbirkózik a karmolásokkal is. Az anyag és a szín illeszkedjen a többi berendezési tárgyhoz, vessük be szépérzékünket, tegyük széppé a környezetünket. Ha van rá mód, érdemes a kanapét kipróbálni a szaküzletben is, mielőtt megvesszük.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...