Saját KB bal
Saját KB jobb

Van, amit a legtöbb ember csak félve és titokban mer kipróbálni!

Míg korábban – legfőképpen az internet megjelenése és elterjedése előtt – nagyon sok szexualitással kapcsolatos dolog tabusítva lett, addig ma már szabadabban, merészen hozakodnak elő az emberek a különféle, szexualitást érintő témákkal. Ám még így is akad egy olyan terület, amelyet senki sem ver nagy dobra, senki sem próbál téríteni és senki sem meri igazán bevallani. Ez pedig nem más, mint a BDSM.

Biztosak vagyunk abban, hogy már sokan kacérkodtak a gondolattal, hogy kipróbálják a szexnek ezt az igencsak speciális válfaját, ám bevallani csak nagyon kevesen merik – még akár önmaguknak sem. Sajnos megannyi tévhit kering a szexnek ezt a területét illetően, így mai írásunkat annak szánjuk, hogy tisztázzuk a félreértéseket!

Nem beteges gondolat!

Ha végignézed a Vágyaim.hu BDSM témában nyújtott kínálatát, akkor először meglehet, hogy idegenkedve nézel a bilincsekre, korbácsokra, különféle fétiseket erősítő segédeszközökre, ám jó, ha tudod, hogy teljesen normális igényeket hivatottak kielégíteni.

Mivel a fájdalom és a gyönyör között valóban nagyon vékony határmezsgye húzódik, ezért nem csoda, ha az emberek folyton a kettő közelébe merészkednek, hiszen szeretjük tágítani a határainkat: igazán nagyon izgalmas kaland megnézni, mi az, ami még örömet okoz, mi az, ami már enyhe fájdalmat. Az emberi kíváncsiság nagy hajtóerő, nem szabad lebecsülni, sem kárhoztatni.

Sőt, ha egy kicsit hagyjuk magunkat kalandozni, és megismerni a BDSM lélektanát, valamint a hozzá kapcsolódó közösséget, akkor bizony rá fogunk jönni, hogy teljesen más a helyzet, mint amire gondoltunk. A BDSM ugyanis olyan mértékű tisztelet és bizalom meglétét feltételezi a párok között, amire csak kevesen képesek.

De mégis mivel kezdjünk?

Nyugalom, senkit sem biztatunk arra, hogy rögtön az orvostechnikai szexuális segédeszközökkel lépjen be a BDSM világába, hiszen itt is a fokozatosság elvét érdemes követni.

Szuper beköszönő lehet egy klassz kis kötözős játék, jó szolgálatot tehet egy pálca vagy paskoló, esetleg egy bilincs. Amikor ezeket már biztonsággal használjuk, akkor léphetünk tovább esetleg a szerepjátékok felé, ahol kiélhetjük dominánciára, vagy épp ellenkezőleg, az alárendeltségre való hajlamunkat.

Az igazán rutinos versenyzők mehetnek tovább a szexhinták és -gépek, valamint az elektroszex eszözök felé.

Az a bizonyos szó…

Sok mindent szem előtt kell tartani, amikor belevágunk a BDSM-be, és ezek közül szinte mind a biztonságot hivatott szolgálni.

Ilyen többek között a biztonsági szó, amelyet kimondva, azonnal abba kell hagyni minden tevékenységet. Alapvetően is fontos a konszenzus a teljesen átlagos, hétköznapi szexuális aktus során is, a BDSM esetében viszont kiemelten nagy jelentőséggel bír, tartsuk hát szem előtt!

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...