Saját KB bal
Saját KB jobb

Miért olyan fontos az adalékok használata?

Néhány évvel ezelőtt még az is megismerkedett az AdBlue kifejezéssel, aki alapból sosem használta. A hiány miatt igazi pánik alakult ki a piacon, de mára ez a helyzet teljesen megoldódott, sőt ma már pár kattintás segítségével meg lehet rendelni a következő adagot, akár nagy kiszerelésben is.

Mire jó az AdBlue? 

Ma már egyszerűen beszerezhető az AdBlue a Hungarolube kínálatából is, így garantáltan nem kell majd a hiány miatt aggódni. Persze felmerülhet a kérdés, hogy mégis kinek van rá szüksége? Miből készül és hogyan kell használni? A dízelmotorok a működésük során a benzines változatoknál sokkal nagyobb mennyiségű kormot juttatnak a levegőbe, ami környezetvédelmi szempontból és a fenntarthatóság jegyében nem éppen valami előnyös. Emellett még a nitrogén-oxid kibocsátásuk is jelentősnek mondható.

Utóbbi miatt került piacra 2009-ben az Euro 5-ös környezetvédelmi normának való megfelelés jegyében az AdBlue segédanyag. A különlegességét az adja, hogy egy úgynevezett szelektív katalitikus redukció (urea-SCR) technológiai megoldást alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy karbamidoldatot fecskendeznek, ami egy speciális katalizátor jelenlétében több mint 250 Celsius-fok hőmérsékleten reakcióba lép, vízgőzt és nitrogént juttat a levegőbe a káros nitrogén-oxidok helyett.

Az AdBlue alkalmazásával 60%-kal csökkenthető a nitrogén-oxid mennyisége az Euro 3 osztályhoz képest. Euro 4-hez viszonyítva 80%-kal lesz kevesebb a részecskeszám. A CO2 csökkenés akár a 7%-ot is elérheti, ami szintén nem elhanyagolható. Az AdBlue teljes mértékben környezetbarát, mivel vízből és karbamidból tevődik össze. Oda kell figyelni az adalék minőségére, hogy az SCR rendszer megfelelően működjön.

Hogyan lehet biztosítani a megfelelő minőséget?

Fontos róla tudni, hogy bontatlan csomagolásban, ideális hőmérsékleti körülmények között maximum egy évig tárolható. Ez egy 67,5%-ban ioncserélt vizet, 32,5%-ban karbamidot tartalmazó nagy tisztaságú folyadék. Erősen korrodáló hatása van, -11 Celsius-fokon pedig megfagy. Ezért is van az, hogy az AdBlue tartályból a katalizátorba vezető csövek duplafalúak. Ennek köszönhetően oldható meg az, hogy a hűtőrendszer felfűtse a csöveket és a tartályt.

Mindig legyen belőle tartalék

Mivel folyamatosan kell adagolni a kipufogógázhoz, ezért egy klasszikus fogyó termékről beszélünk. Érdemes mindig a nagyobb kiszerelést választani, de a mennyiség mellett a minőséget is tartsuk szem előtt. A 2021-es helyzet megismétlődésére nagyon kevés esély van, de a gazdasági és energiaipari helyzet miatt mindig van rá egy minimális esély. Ezért is fontos, hogy mindig egy évre előre legyen elegendő AdBlue adalék a garázsban vagy a telephelyen. 

A járművek is már előre figyelmeztetnek minket, ha az adalékanyagból már kevés található a tartályban. Ilyenkor minél hamarabb gondoskodjunk a pótlásról.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...