Saját KB bal
Saját KB jobb

Tárolási lehetőségek a fürdőszobában

Amikor a fürdőszobánk kialakítása, berendezése kerül napirendre, akkor többek között arra is nagy figyelmet kell szentelnünk, hogy úgy alakítsuk ki a teret, hogy kényelmes legyen benne tartózkodni, illetve elvégezni a szokásos teendőinket.

Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha a fürdőszobában rendelkezünk elegendő tárolóhellyel. Elvégre, ha fel akarnánk sorolni az összes ott használatos tárgyat, akkor bizony meglehetősen hosszú lenne a lista.

A Global Viva Market fürdőszobai állószekrény kínálatában körülnézve hamar rátalálhatunk egy olyan változatra, ami minden tekintetben megfelelőnek bizonyul. Ugyanakkor nem csak ezek a bútorok adnak lehetőséget a tárolásra.

Nézzük, hogy milyen egyéb opciók vannak még!

Tükrös szekrény

Nemcsak sima tükröt helyezhetünk el a mosdókagyló fölé, hanem akár egy tükrös szekrényt is. Így plusz tárolókapacitást nyerünk, hiszen egy ilyen szekrény lehetőséget ad a különböző használati tárgyak – például kozmetikumok, dezodorok, fogkefe, fogkrém stb. – tárolására. 

Ráadásul itt minden eszköz azonnal elérhetővé válik, nem kell keresgélnünk más szekrények fiókjaiban vagy a polcokon lévő tárolókban. Egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy kinyitjuk a tükrös szekrény ajtaját és odanyúlunk, ahol az adott tárgy van.

Álló fürdőszoba szekrény

Mint, ahogy azt már említettük, az álló fürdőszoba szekrények is remek megoldást kínálnak a tárolásra, rendszerezésre. Az elhelyezésükhöz persze szükség van térre, a legkisebb fürdőszobákba – mint, amilyenekkel például az 54 négyzetméteres panellakásokban találkozunk – nem fér el. 

Ha viszont tudunk helyet biztosítani számára, akkor mindenképpen érdemes ezt megtenni. Így ugyanis rengeteg plusz helyünk lesz arra, hogy a fürdőszobai kellékeket a megfelelő módon elrendezzük és azokat könnyen megtaláljuk, amikor épp szükségünk van rájuk.

Mosdószekrény

Jellemzően a falra szerelt tükör vagy tükrös szekrény alatt kerül elhelyezésre a mosdókagyló, ez alatt található a mosdószekrény. Ez is egy olyan bútordarab, ami képes megnövelni a fürdőnk tárolókapacitását.

A kialakítástól függően vannak fiókos típusok, melyek egy vagy két fiókkal rendelkeznek, ez alatt pedig általában polcokon tudjuk elhelyezni a különböző tárgyakat. Előfordulhat persze az is, hogy felül nincs hely a fióknak – ez általában a beépíthető fajtákra igaz – vagy ha van is, az csak kisebb eszközök tárolását teszi lehetővé.

Látható tehát, hogy sokféle olyan bútordarab áll rendelkezésünkre, melyekkel sokkal kényelmesebbé és praktikusabbá tehetjük az otthonunk egyik legfontosabb helyiségét, a fürdőszobát. Amennyiben sok holmival rendelkezünk és a fürdőnk lehetőséget ad rá, akkor akár mindegyik bútort érdemes elhelyezni benne. 

Bárhogy is döntünk, nagyon fontos, hogy kizárólag az olyan minőségi bútordarabok közül válasszunk, mint amilyeneket a Global Viva Market webshop kínálatában is megtalálunk.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...