Saját KB bal
Saját KB jobb

Mutatjuk, mit vegyél figyelembe gyerekszőnyeg vásárlásakor!

Amikor berendezzük a lakásunkat, sok mindent tartunk szem előtt. Vannak a helynek meglévő adottságai, amelyekhez alkalmazkodni kell. Össze kell hangolni az egész ház stílusát, hogy minden passzoljon mindenhez. Figyelembe kell venni a bútorokat, a falakat, a padlót, a különböző textileket és az egyéb kiegészítőket is.

Ez a feladat komoly összpontosítást igényel, ráadásul nem árt hozzá némi jó ízlés és szépérzék sem. Ám van egy hely, ahol nem annyira kötöttek a szabályok, kicsit elengedhetjük a fantáziánkat is a tervezés során, ez pedig a gyerekszoba. Azért annyira ne örüljünk a hirtelen támadt nagy szabadságnak se, hiszen vannak bizonyos kritériumok, amelyeknek eleget kell tennünk.

Ebben az írásban azt nézzük meg, hogy a gyerek szőnyeg kiválasztása milyen szempontok alapján történjen.

Rövid vagy hosszú szál?

Elsőként azt kell eldönteni, hogy rövid vagy hosszú szálú szőnyeget tegyünk-e ebbe a helyiségbe. A hosszú szálak igazából még nem valók a kicsiknek, mert könnyen beleakadhatnak az ujjacskák, eltűnhetnek benne a legókockák, és beleragadhatnak eltévedt morzsák is.

Arról nem is beszélve, hogy a hosszú szálakon eldőlnek az építőkockák, így nem épülhetnek magas tornyok a gyerekszobában. Az pedig nem válik előnyére senkinek sem. A kisautók lendkerekei is elakadnak benne, úgyhogy a gigantikus gyorsulási versenypályának is lőttek, ha shaggy szőnyeget helyezünk el a gyerekek kuckójában.

Maradjunk inkább a hagyományos, rövid szálú gyerekszőnyegnél, ami sokkal biztonságosabb számukra. Ezek a típusok nemcsak az önfeledt játékot teszik lehetővé, hanem más előnyökkel is bírnak.

A rövidebb szálú gyerekszőnyeg előnyei

A gyerekszobákban zajlik az élet, a kicsik gondoskodnak folyamatosan a jobbnál jobb programokról, és ez így is van rendjén. Ám ez azzal jár, hogy a szőnyeg is nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint máshol. Emiatt érdemes olyat választani, amelyik könnyen és gyorsan tisztítható, ez pedig a fent említett rövidebb szálú típusokra jellemző.

A legjobb, ha antiallergén és antisztatikus fajtát választunk. Az előbbi portaszító hatásának köszönhetően az allergiásoknak is tökéletes, az utóbbiak nem okoznak statikus feltöltődést a rajtuk mozgó emberen.

Ha a szőnyeg hátulja nem gumis, könnyen elcsúszkálhat, főleg, ha kicsi a mérete. Utólag is rögzíthetünk rá csúszásgátlót, de legjobb, ha gyárilag az. A Szőnyeg textil webáruház kínálatában kapható gyerekszőnyegek padlófűtés mellett is alkalmazhatóak.

Méret, szín, minta

A legideálisabb, ha a szoba padlójának teljes felületét fedi a szőnyeg. Melegen tart és kisebb a balesetek veszélye is, ráadásul még mutatósabb is, mint a sok kicsi kárpit. Az ágy mellett mindenképpen szőnyegfelület legyen, de egy nagyobb tér is kell a játszáshoz.

A szín és a minta tekintetében kérdezzük meg a gyermeket! Természetesen illeszkedjen a szőnyeg a szoba hangulatához is, de a legfontosabb, hogy a lakójának melyik mesehős a kedvence. Mivel szeret játszani? Kik a legkedvesebb figurák számára? Ezeket mindenképpen vegyük figyelembe!

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...