Saját KB bal
Saját KB jobb

Minden, amit a kulcsházról tudni érdemes

Kinézetre is ég és föld, ha az évtizedekkel ezelőtti és a manapság gyártott autókulcsokra tekintünk. A megjelenés, a kidolgozottság, minden. Persze ez nem is csoda. A világ technikai vívmányai fejlődnek a leggyorsabb ütemben. 

Gondoljunk csak abba bele, hogy most már többnyire hármas funkciónak kell megfelelnie egy kulcsnak, illetve a Peppinél is megvásárolható kulcsháznak:

  • az autó motorjának indítása,
  • az ajtók központi záron keresztül történő nyitása és
  • az esetleges riasztó kezelése.

A kulcsház „ellenségei”

Ebből következik, hogy egy általános autókulcs háza rengeteg kisebb és nagyobb részből áll. Az állandó igénybevétel bizony nagy terhet ró rá. Elég csak abba belegondolnunk, hogy egy nap hányszor vesszük ki a zsebünkből, és hányszor rakjuk vissza. Ez mind komoly próbatételt jelent. Még akkor is, ha a gyártáshoz használt alapanyagok kiválasztásánál ezt figyelembe is veszik.

A másik tényező pedig az idő. Bizony, ha csak kiraknánk az asztalra, az évek során így is romlana az állapota. Ha betonra vagy aszfalt felületre ejtjük, esetleg véletlenül a falhoz nyomjuk, akkor sajnos sokkal hamarabb megérhet a cserére.

Mikor kell kulcsházat cserélnünk?

Az előbb említett eseteknél látható nyoma marad annak, hogy már nem sérülésmentes a burkolat. A következő lépés ilyenkor annak vizsgálata. Csak esztétikai hibáról van szó vagy esetleg a belső elektronikában is kár keletkezett?

Amennyiben csak az előbbi esetről beszélünk, akkor viszonylag könnyű dolgunk van. Vásárolunk egy, a sérülttel megegyező kulcsházat. Ezután már csak a belsejét kell óvatosan áthelyezni.

Ha az utóbbi történik meg velünk, akkor tovább tart, mire újból használható állapotba kerül. Ha beépített indításgátlóval rendelkezik, akkor az autót be sem lehet indítani. Ilyenkor valószínűleg még a márkaszervízzel is fel kell vennünk a kapcsolatot. Ez pedig nem intézhető el azonnal.

Sosem jó, ha ez bekövetkezik, de vannak helyzetek, amikor kifejezetten tragikus hatása van. Hogyan védhetjük ezt ki? Egyszerű. Mindig legyen pótkulcsunk. Mert a pótkulcs, mint azt most már tisztán látjuk, aranyat ér.

Képzeljük el, hogy családi vakációra indulunk a tengerpartra. Mindenki felfokozott állapotban, alig várja, hogy megkezdődjön a szórakozás. De hoppá! Nem indul az autó. Talán nem is kell folytatni. Ha nincs pótkulcs, ez maga a katasztrófa.

Miért érdemes új kulcsházat vásárolnunk?

Könnyen előfordulhat, hogy gyári kulcsházunk felületén jóval előbb válnak láthatóvá a használat jelei, mint autónk bármely egyéb részén. Van egy újszerű gépkocsink és hozzá egy enyhén kopott kulcsház, amelyen a különböző szimbólumokat sem annyira látjuk már. 

Nem olyan jó érzés, ugye? Szeretjük ha a kettő passzol egymáshoz. Rendeljünk egy új kulcsházat, és le is zárhatjuk az „ügyet”.

A Peppi webshopjában a kulcsházak és egyéb kiegészítők (pl: bicskakulcsok, indítókártyák) hihetetlen választékával találkozunk. Kizárt dolog, hogy ne találjunk rá a megfelelőre.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...