Saját KB bal
Saját KB jobb

A legfontosabb dolgok, amelyeket figyelembe kell venni kanapé vásárlás előtt

A tökéletes kanapé megtalálása  a végtelen számú lehetőségeknek, stílusoknak és színeknek köszönhetően gyakran olyan érzés, mintha tűt keresnél a szénakazalban. 

Ezért is gondoltuk úgy, hogy segítségképpen hozunk egy listát azokról a tényezőkről, amelyek figyelembevételével leszűkítheted a keresést például a Kanape.net akciós kanapéi között történő böngészés során.

Méret

Az egyik legáltalánosabb hiba, amit az emberek elkövetnek a vásárlás során, hogy olyan kanapét választanak, amely nem fér el a nappaliban. Annak érdekében tehát, hogy ezt elkerüld, javasoljuk, hogy a vásárlás előtt mérd meg azt a területet, ahová az újonnan beszerzett ülőalkalmatosságot szánod. 

Továbbá vedd figyelembe a meglévő bútorokat is, nehogy a kanapé méretileg túlságosan eltérjen tőlük. Ezzel ugyanis a nappali vizuális megjelenését könnyedén felboríthatod. 

Ha ezzel a lépéssel megvagy, akkor gondold át azt is, hogy nagy általánosságban hány ember fogja használni a kanapét. Ha egyedül laksz a lakásban, és csak ritkán fogadsz vendégeket, akkor a Kanape.net kínálatában fellelhető ágyazható Cent mini kanapé tökéletes választás számodra. Amennyiben viszont már családod van, és szereted gyakran áthívni a barátaitokat, akkor a Sansa U-ülőgarnitúrát javasoljuk. 

Stílus

Minden lakásnak megvan a maga uralkodó stílusa, ezért fontos, hogy a kanapé illeszkedjen hozzá, és lehetőleg kiemelje a kialakított enteriőrt. Ha az otthonod letisztult, modern megjelenésű, akkor érdemes egy négyzet alakú, egyszerű kanapét választani. 

Egy nyitott terű nappali esetében pedig inkább a moduláris kanapé vagy a heverő lesz a megfelelő választás. De az is egy jó opció lehet, ha megpróbálod összehangolni a kanapé lábait a szoba többi bútorával! Egy vintage stílusú szoba esetében tehát érdemes beszerezned egy arany lábakkal ellátott ülőgarnitúrát, és ezt egy aranyszélű dohányzóasztalhoz párosítanod. 

Szövet

A nem megfelelő anyag kiválasztása a kanapéhoz egy olyan hiba lehet, amelyet később a pénztárcánk fog bánni. Ezért fontos, hogy az alapján válassz, hogy hogyan és hol fogod használni a kanapét. Ha egy erősen igénybe vett helyre tervezed rakni, vagy kisgyermekeid is vannak, akkor a kényesebb anyagokat rögtön el kell felejtened, és inkább a nagyobb teherbírású textíliákra kell koncentrálnod. 

Szín

Hasonlóan nagy hiba lehet, ha nem megfelelő színt választasz a kanapéhoz. Mielőtt tehát bármelyik bútordarab mellett is letennéd a voksodat, fontos, hogy viszonyítsd hozzá a színét a falakhoz és többi berendezéshez különböző megvilágításban. 

A semleges árnyalatok igazán nagy népszerűségnek örvendenek, mivel igazi klasszikusoknak számítanak, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Ha pedig egy kis életet szeretnél beléjük vinni, akkor könnyedén felfrissítheted őket néhány színes párnával és pléddel. 

Reméljük, hogy a fenti lista számodra is hasznos lesz majd, és a legközelebbi vásárlásnál már egy olyan kanapét választasz, amely maximálisan illik az otthonodhoz és az életmódodhoz.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...