Saját KB bal
Saját KB jobb

A II. kerületi sittszállításról egyszerűen, érthetően

Ahogy Budapest teljes területén, úgy a II. kerületben is már elérhető a konténerrendelés szolgáltatás. Ezzel egyszerűen, gyorsan és természetesen hatékonyan tehetünk környezetünk tisztaságáért és őrizhetjük a rendet a városban. Szerencsére a szolgáltatás nemcsak magánszemélyeknek, hanem vállalatoknak és az önkormányzatoknak is elérhető, emiatt egyáltalán nem kell aggódnunk.

A konténerrendelés egy nagyon egyszerű folyamat

A sittszállítással foglalkozó cégek nagy része rendelkezik érvényes hulladékszállítási engedéllyel, így nem fogunk problémába ütközni a konténerrendelés során. Természetesen van pár fontos információ, szempont, amire oda kell figyelni, ha a II. kerületben szeretnénk sittszállítással élni. Az első nem más, mint az adminisztráció és a megfelelő engedélyek megléte a közterületen való elhelyezéshez. A közterület-használati engedélyt könnyen beszerezhetjük a helyi önkormányzattól, nem egy hosszú folyamat, az adminisztráció nagyon gyors.

Azt is érdemes észben tartani, hogy a helyet a megrendelőnek kell biztosítania, és mivel a teherautó maga mögé teszi le a konténert, így mindkettőt bele kell kalkulálni a kialakítás során. Ha kapubeállón is át kell haladni, ott 3 méter szélességre és 3 méter magasságra van minimum szükség. A rendelés maga általában telefonon keresztül történik, ahol tapasztalt ügyintézők állnak rendelkezésünkre. Először a konténer méretét kell megadnunk, itt nyugodtan kérjünk segítséget, mivel az az általános vélekedés, hogy inkább rendeljünk egy köbméterrel nagyobb konténert, hogy garantáltan beleférjen az összes hulladék. Ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy kisebbet rendelünk a kelleténél, így a szállítónak kétszer kell fordulnia, ami az időt és a költségeket is növeli.

A hulladék fajtájáról mindig pontos leírást adjunk, mivel egyes hulladéktípusok nem keveredhetnek a másikkal, valamint vannak veszélyes hulladékok, amelyeket konténerrel nem lehet elszállítani. Utóbbiak esetében speciális szállítás és engedélyek szükségesek, amelyeket érdemes külön kezelni az “általánosabb” hulladékoktól. Végül még a szállítás helyét és pontos időpontját kell megadnunk, aztán már nincs más hátra, mint várni a szállítókat.

Mit lehet szállítani?

Minden építkezésből származó hulladékot, mint például faldarabok, vakolat, törmelék, kő, tetőcserép, álmennyezet, csempe, tégla, szigetelés. Továbbá a lomtalanításból fennmaradt szemetet is, mint a bútorok, parabola antennák, ruhák, könyvek, bicikli, ágybetét és műanyag tárolók.

Mi számít veszélyes hulladéknak?

Amire mindenképp figyeljünk oda, hogy olajat, olajos textilt, akkumulátort, autógumit, vegyi anyagokat, festéket és azbesztet egyáltalán nem lehet konténerrel elszállítani.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...