Saját KB bal
Saját KB jobb

Mekkora legyen a névjegykártyánk?

A névjegykártya megtervezése során számos szempontot figyelembe kell vennünk, hogy ideális legyen a végeredmény. Egyik ilyen korántsem elhanyagolható szempont a mérete, melyet mindenképpen jól kell megválasztani. Most megismerheted te is ennek a folyamatát.

Az egyik legfontosabb paraméter

Természetesen főként a rajta szereplő információk miatt nyújtjuk át névjegykártyánkat a partnereinknek, azonban a méretét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Sőt, talán azt is kijelenthetjük, hogy ez az egyik legfontosabb paraméter a névjegyünk elkészítését illetően. 

Ugyanis ha nem tudja komfortosan elrakni a fogadó fél a kártyánkat, akkor kellemetlen szájízzel fogunk távozni a találkozó végén. Egy üzleti megbeszélés alkalmával pedig ez az a szituáció, amelyet mindenképpen el szeretnénk kerülni.

Ez elsősorban egy praktikussági szempont, hogy ne okozzunk gondot azzal, hogy ne lehessen a megszokott helyekre tenni az általunk használt névjegyet. De természetesen azért is megfelelően kell megválasztani a kártyánk ezen tényezőit, hogy minden általunk fontosnak vélt információ szerepelni tudjon rajta. 

Még véletlenül sem szeretnél mellényúlni, ráadásul a modern technológiát is használnád? Próbáld ki a CardInMove digitális névjegykártyáját, mely tökéletes méretben fog megérkezni hozzád!

Mennyi az annyi?

Európában és Magyarországon többnyire szabványméretek szerint készülnek a névjegykártyák. A köztük található differenciák pedig leginkább az országok között lévő eltérő kultúrák és szokások miatt lehetnek. Ezek általában a világ vezető gazdasági környezetének hatására alakulnak ki, így megkülönböztethetünk európai, amerikai, illetve japán szabványméreteket. 

Magyarországon átlagosan kettő elfogadott méret van, melyet a leggyakrabban használunk. Ezek nevezetesen a 90×50 mm-es, vagy az 50×90 mm-es darabok, attól függően, hogy álló vagy fekvő kialakításról beszélünk.

Természetesen nem történik probléma akkor sem, ha ettől eltérő méretben készítjük el a névjegyünket, de hazánkban ezek a leginkább bejáratott konstrukciók. Azonban arra mindenképpen figyeljünk oda, hogy lehetőleg ne gyártsunk túl nagy kártyát!

Hiszen ezek nem fognak beférni a névjegykártyatartókba, és ez kellemetlenségeket tud okozni. Így mindenféleképpen azt javasoljuk, hogyha valamilyen szinten el is térsz az imént meghatározott számoktól, ennek a mértékét próbáld minél kisebbre szabni.

Tippek az egyedi névjegykártyákhoz

Hogyha egyéni módon szeretnéd kialakítani a névjegykártyádat, akkor mindenképpen vedd igénybe egy szakember segítségét! Ugyanis ő pontosan tisztában lesz azokkal a részletekkel, hogy mi az, ami még belefér az ideális keretek közé, és mi nem. Így el tudod kerülni azt, hogy esetleg egy nem megfelelő névjegyet fogsz legyártatni.

Arra viszont mindenképpen készülj fel, hogy az egyedien kialakított kártyák sokkal többe fognak kerülni, mint a tradicionális változatok. Így célszerű előre mérlegelni minden esetben, hogy megéri-e a plusz kiadást egy formabontó névjegykártya.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...