Saját KB bal
Saját KB jobb

A paleolit étrend jótékony hatása érelmeszesedés esetén

A legtöbben azt gondolják, hogy az érelmeszesedés olyan, a korral megjelenő alapbetegség, amely az emberiség történelme során mindig is jelen lévő egészségügyi probléma volt. A múltban nem tudunk visszamenni ennek megállapításáért, azonban a jelenben és a jövőben a paleolit termékek étrendbe történő beillesztésével sokat tehetünk az érelmeszesedés kialakulása ellen.

Milyen alapokra épül a paleolit táplálkozás? 

Az, hogy a paleolit étrend szerinti táplálkozás alkalmas lehet a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, az abból következtethető a téma kutatói szerint, hogy a ma élő és a korábbi, ősi hagyományok szerint táplálkozó természeti népek esetében rendkívül csekély ezeknek a betegségeknek az előfordulási valószínűsége. Mindezekkel szemben a nyugati szokások szerint étkező emberek esetében – bizonyítottan – pont, hogy növekszik az úgynevezett modern betegségeknek a kialakulási esélye.

Ahogy megvizsgáljuk a paleolit életmód alapelveit, láthatjuk, hogy szinte egyenként alkalmazva vagy étrendbe építve is kiemelten sokat számítanak az egészségesebb élet elérésnek szempontjából. 

Az elsődleges és legfontosabb szabályként a szénhidrátok bevitelének minimalizálását hirdeti ez az étrend. Ezeket a sajátos táplálkozási szabályokat követők úgy vélik, hogy a gabonafélék, a burgonya, a kukorica, a rizs, a cukor és a fruktóz fogyasztása leginkább az utóbbi korban vált szokássá, azonban ezeket a táplálékokat az emberi szervezet nem is tudja megfelelően feldolgozni. 

Fontos szempont még a paleolit étrendben a tej és tejtermékek kerülése is. A tiltólistás táplálék mellőzésével a belső szervek köré lerakódó zsírok kialakulásnak megelőzéséért is tehet az ember. 

Így segítenek a paleolit élelmiszerek az érelmeszesedés megelőzésében

A paleolit étrendbe illeszthető élelmiszerek esetében általánosságban elmondható, hogy az idegen fehérjék elkerülése fő szempont az előállításuk és a gyártásuk esetén is. Ennek megfelelően nem tartalmaznak tejfehérjét, és kerülik a gabonafélékben található glutén alkalmazását, a kukoricában, dohányban található DING fehérjét, illetve a hüvelyesekben lévő lektineket is.

A táplálkozási irányzat határozottan kimondja, hogy melyek azok az élelmiszerek, amelyek fogyasztása kiemelt jelentőségű, és melyek azok, amelyeket jobb nem fogyasztani. A megalkotott szabályrend az imént említett pontok mellett még azt hirdeti, hogy egyes húsok és zöldségek módjával ehetők, míg a gyümölcsök mindegyike gondolkodás nélkül az egészséges, ezért támogatott kategóriába esik. 

Összességében elmondható, hogy a témában végzett kutatások egyértelműen arra mutatnak, hogy az ősi étkezési szokásokat idéző paleolit étrend, úgy mint más modernkori betegségek esetében is kedvező hatással lesz az érelmeszesedés megelőzésére is.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...