Saját KB bal
Saját KB jobb

Miért válassz keményfedeles bőröndöt?

Ha igazi világjáró vagy, esetleg ismersz valakit, aki már mesélt neked szétzúzott bőröndről, bizonyára inkább a keményfedeles verziót preferálod. Nézzük, miért érdemes keményfedeles bőröndöt választani a puhafedeles helyett.

Fontos a strapabírás

Mint az köztudott, a bőröndöket általában nem kímélik a reptereken. A folyamatos pakolás, rakodás során bármikor megsérülhetnek, és akár a benne lévő dolgokban is kár keletkezhet. Érdemes befektetni egy strapabíró és tartós bőröndbe, hogy ne kelljen minden utazás után újabbat beszerezni.

Ha keményfedeles bőröndöt választunk, biztosak lehetünk benne, hogy a kemény borítás jobban védi majd a benne tárolt, akár értékes, vagy törékeny tárgyakat. Könnyebben ellenáll majd a karcolásoknak, sérüléseknek is, különösen a műanyag polikarbonát vagy a rendkívül ellenálló és szinte törhetetlen polipropilén típus.

Annak ellenére, hogy a keményfedeles bőröndökben több anyag van, léteznek már kimondottan kis súlyú verziók is a polipropilénből készültek között. Ezek szerencsére nem kevésbé strapabíróak, mint a masszívabb társaik, sőt.

Emellett pedig az az előnyük, hogy a reptéri mérlegen nem érhet meglepetés, mert a bőrönd alapsúlya mindössze pár kilogramm.

A keményfedeles bőröndök legtöbb verziója manapság már négy keréken gurul, amelyek segítségével a súly könnyebben eloszlik. Így a bőrönd tartóssága is nő, hiszen nem kell eltört kerekek miatt aggódni, és a közlekedés is könnyebb velük.

Elegáns és stílusos

A keményfedeles bőröndök rendkívül elegánsak, akár fényes, akár matt borítással rendelkeznek. Annak, aki a letisztultságot kedveli, remek választás lehet egy egyszínű, keményfedeles bőrönd. 

Aki pedig szereti színekkel és mintákkal kifejezni magát, vagy szeretné, ha kitűnne a csomagkiadó szalagon a többi közül, akkor garantáltan talál kedvére valót, hiszen manapság a legkülönfélébb verziókkal találkozhatunk bőrönd vásárlás során.

A Holidayshop.hu webáruház keményfedeles bőröndjei változatos színekben elérhetőek, hogy minden utazó megtalálhassa a kedvére valót.

Hosszú ideig használható

A keményfedeles bőröndök élettartamban is jobban teljesítenek, mint a puhafedeles társaik. A már említett ütésállóság, valamint kopásállóság mellett nagyobb valószínűséggel élnek túl egy ázásos balesetet is. 

Ha véletlenül egy ajándékba szánt bor kiömlik egy puhafedeles bőröndben, nem valószínű, hogy a szag és a folt valaha is tisztítható lesz. 

A biztonságérzethez az is hozzátartozik, hogy míg egy puhafedeles bőröndöt könnyen kihasítanak, a kemény fedeles változatot megfelelő védelem mellett aligha képesek kinyitni. Valamint a keményfedeles bőröndök között létezik cipzár nélküli változat is, mely szintén a biztonságot hivatott fokozni.

Természetesen minden esetben érdemes gondoskodni a tulajdonaink biztonságáról különböző lakatvédelmi, számzáras eszközökkel.

A keményfedeles bőrönd borításának köszönhetően könnyen tisztítható, és akár egy életen át elkísérhet bármilyen utazásra.

Válassz bőröndöt az idei kikapcsoló vagy épp üzleti utazásaidhoz a Holidayshop.hu webáruház honlapján akár az egész családnak! Tekintsd meg a széles választékot, és szerezd meg a hozzád illő utazóbőröndöt!

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...