Saját KB bal
Saját KB jobb

Hogyan csoportosíthatók az akkumulátortöltők töltőáram szerint?

Az akkumulátortöltőket többféle szempont szerint csoportosíthatjuk, ezek közül az egyik az, ha a töltőáramot nézzük. Ez fontos szempont lehet, amikor ilyen eszközt vásárolunk.

A következőkben a 18650-Akku.hu segítségével megnézzük, hogy hogyan is lehet csoportosítani az akkumulátortöltőket.

Töltőáram

A töltőáram jelölése az akkumulátortöltőknél fontos szereppel bírhat. Ez az egység azt mutatja meg, hogy maximum legalább az egyik töltőre kapcsolt akkumulátort mekkora árammal képes tölteni az eszköz.

Melyek a legelterjedtebb mutatók?

Számos érték közül tudunk választani, a legkisebb mennyiség a 0,1 A, ebben a kategóriában az EverActive termékeit találjuk leginkább. Ezek az eszközök több méretben megtalálhatóak, legelterjedtebb a négy hellyel rendelkező.

A 0,5 A töltőárammal rendelkező eszközöknél már nagyobb a gyártói választék, itt már megtaláljuk az XTAR termékeit is az EverActive mellett. A bennük elhelyezhető akkumulátorok számát tekintve az 1 ágyastól egészen a 16 ágyasig találunk eszközöket.

1 A töltőáram esetén szintén az EverActive és az XTAR termékei közül választhatunk. Ebben a kategóriában szintén láthatunk 1 ágyas eszköztől egészen 16 ágyasig többfélét is.

Az 1,4 A eléggé speciális kategóriánál az EverActive termékei mérvadóak, legelterjedtebb változatuk a 4 ágyas.

2 A töltőáramú eszközök között kiemelkedő az XTAR. Ezek között már olyan kombinált termékek is vannak, amelyek a töltő funkció mellett powerbankként is használhatóak. Ezek mellett természetesen a nagyobb, 16 ágyas töltők is kaphatóak.

A 3 A töltőáramú eszközök között szintén az XTAR termékei terjedtek el jobban, ezek között is találni kisebb és nagyobb termékeket.

Az előzőekhez hasonlóan a 4 A töltőáramú eszközöknél az XTAR gépei dominálnak, de nagyságban itt is több méretet találunk.

Egyéb csoportosítási lehetőségek

A 18650-Akku.hu-nál kapható akkumulátortöltőket több módon csoportosítják. Ilyen csoportosítás lehet a gyártó szerinti, ahol általában megtaláljuk a legismertebb márkákat.

Rendezhetjük őket az akkuk száma szerint, ami azt jelenti, hogy hány eszközt képest egyszerre tölteni a a töltő. 1 ágyastól egészen 16 ágyasig találunk a palettán eszközt.

Hasonló rendezési elv, hogy van-e az eszköznek kijelzője, vagy nincs. Ha nincs kijelzője, akkor csak egy kis piros pötty fogja mutatni a töltöttséget, ha van kijelző, pontosan látjuk, hogy hol tart a töltés.

Csoportosíthatjuk a töltőket még a tölthető akkuk szerint is. A legismertebb méreteken túl vannak olyan eszközök, amelyek speciális méreteket is képesek tölteni.

Amikor akkumulátortöltőt vásárolunk, több szempont szerint is dönthetünk, ezek közül az egyik a töltőáram.

 

(x)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...