Saját KB bal
Saját KB jobb

Otthonokat törnek fel Vuhanban, hogy etessék az éhező háziállatokat

A koronavírus epicentrumát, Vuhan városát a vírus megjelenésekor aki tudta elhagyta. A város utcái üresek, akik ott maradtak nem jönnek ki a lakásaikból. A hátrahagyott éhező háziállatokat pedig állatvédők próbálják megmenteni az éhenhalástól.

A vírus kitörése és a város lezárása (január 23.) egybe esett a kínai holdújév ünnepével, így a város lakói közül rengetegen utaztak el több napra, háziállatokat hagyva hátra. Több mint 5 millió ember hagyta el a várost és nagyjából 50 000 háziállatot hagytak magukra a városban. Sokak már nem tudtak hazatérni otthonaikba és állataikat sem tudták kimenteni. Olyanok is akadtak szép számmal, akik már a vírus miatt hagyták el a várost és kisállataikat nem vitték magukkal.

Önkéntes állatmentők

A New York Post tudósítója számot be egy konkrét esetről február elején. Lao Mao, egy 43 éves vuhani férfi rozsdás, töredező csatornán mászott fel és tört be egy lakásba, ahol 2 cica éhezett 10 napja. Lao-val a tulajdonosok vették fel a kapcsolatot egy közösségi média felületen, miután kiderült számukra, hogy a 3 napos utazásuk után nem fognak tudni visszatérni a városba, kisállataikat pedig nem tudják magukhoz venni. Laonak sikerült bejutnia a lakásba, a cicákat a kanapé alatt kuporogva találta meg. Szerencsére még időben érkezett. A férfi és önkéntes segítői január 25. óta nagyjából 1000 kisállatot mentettek meg. Hamar híre ment tevékenységének így egyre többen keresik meg a városon kívül rekedtek és kérik segítségét otthon maradt kisállataik ellátásában. Így lett ő a háziállatokat mentő hős a városban.

Hamis híresztelések miatt vannak veszélyben a háziállatok

Kína egyes részein futótűzként terjed az a vélekedés, miszerint a háziállatok súlyosbítják a vírus terjedését. Egyre több állatvédő csoport számol be arról, hogy a hamis hír miatt megugrott az elhagyott állatok száma, valamint aggasztó hírek is érkeznek arról, hogy elkezdték irtani az állatokat a vírustól való félelem miatt. Suichang megyében egyértelmű utasítást kaptak a lakosok, hogy tartsák otthon kisállataikat, ne vigyék őket közterületre. A kóbor vagy elveszett kutyákat begyűjtik és azonnali altatásra kerülnek. Sokan már kutyáiknak is beszereztek maszkot és abban sétáltatják őket, pedig a kutyák nem terjesztik és nem is kaphatják el a koronavírust.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás/fotó: nypost.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...