Saját KB bal
Saját KB jobb

Joaquin Phoenix kapta az állatvédelem egyik legrangosabb díját

A Joker című filmben nyújtott alakításáért gondolatban már sokan odaítélték neki az Oscar-díjat, de Phoenix nemcsak a filmvásznon alakít óriásit, hanem az állatvédelemben is.

Joaquin Phoenix, a Puerto Ricó-i származású amerikai színész Hollywood egyik csodabogara. Bár ünnepelt sztár, erősen kilóg az átlag filmes közegből, igazi öntörvényű alkotó, akinek karrierjét kiemelkedő tehetségének köszönhetően a többszörös szünetek sem törték meg. Háromszor jelölték Oscar-díjra, (2001. Gladiátor, 2006. A nyughatatlan, 2013. The Master), a Jokerrel pedig a negyedik jelölés is borítékolva van, melyet remélhetőleg sikerül díjra váltania. Phoenix valóban kilóg a hollywoodi átlagból, nagyon kevés eseményen, rendezvényen vesz részt, nem része a klasszikus celeb világnak. Elkötelezett állatvédő, mely nem csak abban mutatkozik meg, hogy 3 éves kora óta vegán és csak olyan kosztümöt hajlandó felvenni, mely állatbarát anyagokból készült, de számos nagyon erős állatvédelmi kampány is fűződik a nevéhez.

Az Év Embere

Elkötelezett munkájának köszönhetően idén megkapta a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) legrangosabb díját: az Év Emberének választották, tehát ő lett az idei év legkiemeltebb és legelkötelezettebb állatvédője a szervezet szerint. Illusztris társaságba került, a korábbi évek díjazottjai többek között Ferenc pápa, Oprah Winfrey és Anjelica Huston voltak.

Phoenix idén a PETA  „We are all animals” (Mindannyian állatok vagyunk) kampányának volt az arca, ikonikus óriásplakátjai New York-ban a Time Squere-en és a Sunset Boulevard-on voltak láthatók.

Peta kampány Joaquin Phoenix

Producerként vett részt a „The Animal People” dokumentumfilm készítésében, melyben 6 fiatal aktivista a világ legnagyobb állatkísérleteket végző laboratóriumát próbálja leleplezni.

A PETA elnöke, Ingrid Newkirk szerint a színész minden alkalmat megragad, hogy a rá irányuló figyelmet az állatok védelmére használja fel.  Több mint 10 éve aktivistája a szervezetnek, ez idő alatt több kampányban is részt vállalt, többek között a kutyákért, az egzotikus állatokért, a halászat áldozataiért és pulykákért is felemelte hangját.

Mindig jó látni, ha egy híres ember valami jóra használja fel ismertségét, hírnevét.  Joaquin Phoenix hiteles és fáradhatatlan munkája az állatokért mindenki számára példa lehet.

Nagyon drukkolunk, hogy ezúttal az Oscar is meglegyen!

 

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás, fotók: peta.org

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...