Több mint 30 állatvédő szervezet fogott össze az elmúlt hetek állatkínzásos esetei miatt

Az elmúlt hetek állatkínzásos esetei újra felborzolták a kedélyeket, pattanásig feszült a húr az állatvédő szervezetek és állatszerető emberek körében.

Utoljára talán Fülöp kutya esete rázta meg annyira a széles közvéleményt 2017-ben, mint az elmúlt hetek történései. Három eset is sokkolta az állatvédő- és szerető embereket.

Siófokon egy kutyabarát panzióban a tulajdonos agyonütött egy yorkit különösebb ok nélkül.

Balotaszálláson egy nő a kutyáját az autóhoz kötötte és kilométereken keresztül húzta, amíg az állat keserves kínok között meghalt.

Baltával agyonverték Léna kutyát, akinek halált saját gazdája „rendelte meg”. Krumplival és alkohollal fizetett érte.

Megdöbbentő és borzasztóan szomorú esetek, olvasva ezt a három mondatot egyszerűen nem hiszünk a szemünknek és minden jóérzésű embernek ökölbe szorul a keze.

Az esetek kapcsán civilek petíciót indítottak a súlyos, maximálisan adható büntetés kiszabásáért, mert hiába számít 2004 óta bűncselekménynek az állatkínzás, a büntetési tételek kiszabása a gyakorlatban messze elmarad attól, mely törvény szerint adható lenne.

Most 33 állatvédő szervezett fogott össze és fordult nyílt levélben a bíróságokhoz, hogy ez a gyakorlat végre változzon, hogy használják ki a törvény adta lehetőségeket és az adható legsúlyosabb büntetést szabják ki a döbbenetes esetek elkövetőire.

Közlemény
Az alulírott állatvédő szervezetek és állatszerető állampolgárok megrendülten, döbbenettől szavakat keresgélve az alábbiakat tesszük közzé:
Tapasztaljuk, hogy hiába nyilvánította az Országgyűlés bűncselekménnyé az állatkínzást 2004. április 24. napjától, az azóta hozott ítéletekben kiszabott büntetéseknek nincs elrettentő ereje.

Emlékezzünk!
2003. június 16. napján Fadd-Domboriban biztonsági őrök kínoztak halálra egy kutyát ugyanilyen módon, autó után kötve, amely miatt állatvédő szervezetek kezdeményeztek aláírásgyűjtést, amivel a szükséges aláírás többszörösét gyűjtötték össze, 379.611 személy támogatta.

Most, az állatkínzás bűncselekményének törvénybe iktatása után több mint 15 évvel 2019 augusztusában ismételten ugyanolyan módon elkövetett állatkínzásra került sor a megalapozott gyanú szerint, Balotaszálláson, ahol egy nő kötötte büntetésként kutyáját az autójához és vontatta kilométereken keresztül. Az állat meghalt.

A napokban történt a média híradása szerin az is, hogy krumplival, étellel és alkohollal fizetett egy dencsházi kocsmárosnő egy férfinak azért, hogy az megölje a kutyáját. Az amúgy barátságos Léna kutyát baltával verték agyon, és még élt, amikor elásták. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz az ügyben.

2019 júliusában szintén a média híradása szerint egy 2 kilós yorki kiskutyát ütött agyon a kutyabarátnak hirdetett panzió egyik tulajdonosa a gazda kezében ok nélkül.
Követeljük, hogy az ügyészség eljárása során vegye figyelembe az állatok védelméről szóló törvény preambulumát, valamint teljes mértékben a büntetés céljaira és a kiszabás szempontjaira vonatkozó Btk. előírások érvényesülését.

Kérjük a bíróságokat, hogy a büntetés kiszabása során a büntetés céljára és a büntetéskiszabási szempontokra figyelemmel szabja ki a szigorú büntetést, ami véleményünk szerint csak letöltendő szabadságvesztés (vagy elzárás) lehet! Az állatkínzás bűncselekménnyé nyilvánítása óta hozott enyhe ítéletek ugyanis a tapasztalatok alapján nem felelnek meg a Btk.-ban előírt büntetéskiszabási elveknek, nem alkalmasak az általános prevenció, mint cél, érvényesítéséhez.

NOÉ Állatotthon Alapítvány
“Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Kulturális és Szabadidő Egyesület / Yorkie
Fajtamentés
“Segíts, hogy élhessünk” Állatvédő Alapítvány / Argentin dog, és Bordeaux-i dog fajtamentés
Országos Állatvédőrség Alapítvány.
Kínai Meztelen Fajtamentés.
Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesülete
Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat
Zseton Állatvédő Egyesület
Állatbarát Alapítvány, Nyíregyháza
Lelenc Kutyamentő Egyesület
Léleklánc Állatvédő Alapítvány / Foxterrier Fajtamentés
Mancs a Kèzben Kutyamentő Alapítvány
Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítvány
Szentendrei Árvácska ÁVE
Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány
Mopszokért Alapítvány
Siófoki Állatvédő Alapítvány
Együtt az Állatokért Állatvédő KHE
Összefogás az Állatokért Közhasznú Alapítvány
Kismaszat Állatmentő Egyesület
Papamaci Árvái
Mancs-Rancs Alapítvány
Vagabondog Állatvédő Egyesület
Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat
Bundás Barát Állatvédő Egyesület
Hangya Közösség Alapítvány
Monty Angyalai Érdi Állatmentés
Összefogás az Állatokért Alapítvány – Mátészalka
Kóbor Mancsok Mentéséért Alapítvány
Monty Angyalai Érdi Civil Állatmentés
Érdi Civil Állatmentők
Civilek az Állatokért
Uszkárokért Állat és Természetvédelmi Egyesület

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Facebook/Noé Állatotthon Alapítvány

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...