Saját KB bal
Saját KB jobb

Neves tenyésztőtől mentettek csontsoványra fogyott kutyákat állatvédők

A Blikk számolt be arról, hogy döbbenetes körülmények között tartottak német juhászkutyákat egy pécsi tenyésztő külterületi telepén. Több állat tetemét is megtalálták a helyszínen állatvédők. A fenti fotó illusztráció.

A Blikk.hu-n található cikk szerint a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány elnöke, Kovács Violetta a helyszínen nyolc csontsoványra fogyott kutyát, valamint négy kutya tetemet is talált.

A helyszínen orrfacsaró bűz fogadott minket, a Nébih épp előttünk szállította el a nyolc kutyust a sintértelepre. Az egyik kennelben tornyokban állt a romlott hús, mellette pedig elporladt kutyatetemet találtunk. Sírva fakadtam tehetetlenségemben, hiszen volt ott ennivaló, a gazdájuk mégsem etette rendesen a kutyákat. Egy lerobbant, súlyos beteg, 16 kilós szívférges kutyát elhoztunk magunkkal, már gazdit is találtunk neki. Előbb mi kezdjük el a gyógyítását, amit majd az új gazdája folytat tovább. – nyilatkozta Kovács Violetta a Blikknek.

A Blikk megtalálta a telep vezetőjét, aki tenyésztőként, régebben pedig versenyeken küllembíróként is dolgozott. A lapnak a pécsi tenyésztő azt mondta, hogy „kaptak azok eleget enni. Nem tudom, miért fogytak le annyira„. Elmondása alapján a kutyák azért pusztultak el, mert már öregek voltak, és arra is kitért, hogy a Nébih a telepét nem tartotta alkalmasnak a kutyatartásra. A neves pécsi tenyésztő nem titkolja, hogy fél az állatvédőktől, de szerinte ő nem követett el állatkínzást. Hozzátette: soha nem lesz többet kutyája.

Öt kutyát a Misina Állatvédő Egyesület fogadott be ideiglenesen, amint a kutyák megerősödnek örökbefogadó gazdit keresnek nekik.

További információk és képek a Blikk.hu oldalán találhatók.

A Btk. 244. § (1) bekezdése szerint „aki

a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,

b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás

a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy

b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.”

A büntetőjogi tényállást megvalósító bántalmazás és bánásmód lehetséges áldozatának körét a jogszabály a fejlettség legmagasabb szintjén lévő, belsőszilárdító vázú állatokra szűkíti le. Az állat fogalmát sem a Btk., sem az Átv. nem határozza meg.

A Btk. a lehetséges áldozatok körét a gerinces illetve a veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII.13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendeletben meghatározott veszélyes állatra szűkíti le. Ezen szűkítés indokoltsága napjainkban akkor lett megkérdőjelezve, amikor egy 2016-os főzőműsorban a versenyzők langusztákat öltek le.

A teljes cikk: Az állatkínzás, mint bűncselekmény

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Blikk.hu / Kutyabarát.hu
Index fotó: illusztráció / stock
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...