Saját KB bal
Saját KB jobb
shutterstock

Virunga. Itt nem csak a gorillákra vadásznak, hanem a gondozóikra is

A Virunga Nemzeti Park Arfika legrégebbi és biológiai szempontból leggazdagabb nemzeti parkja.

Pár évvel ezelőtt megnéztem a Virungáról szóló dokumentumfilmet és már a moziból kilépve tudtam, hogy ezt a filmet nem fogom egyhamar elfelejteni. Nem véletlenül nyert összesen 54 díjat nemzetközi filmfesztiválokon és egy jelölést a 2015-ös Oscar-díjra, legjobb dokumentumfilm kategóriában.  Most nem erről a filmről szeretnék írni, de azért belinkelem a film trailerét, hátha kedvet kaptok hozzá:

A Virunga veszélyeztetett világörökségi helynek számít, mint a hegyi gorillák utolsó megmaradt élőhelye.  A Virunga Nemzeti Park – ahogy a neve is utal rá, a Virunga-hegységben található. Ez a nagyjából 80 km hosszú hegylánc három ország határán húzódik: Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Uganda.  Virunga élőhelye rendkívül változatos, melynek köszönhetően élővilága is szinte páratlan. 7900 km2-en terül el, élnek itt erdei elefántok, okapik, zsiráfok, csimpánzok, kafferbivalyok, nílusi vízilovak.

Ezt a páratlan állományt 1996-ban a kongói félkatonai szervezetek 95%-ban lemészárolták, szó szerint kipusztították, agyarak és az állatok húsa miatt. 

A gorillák megmentője

Virunga talán mégis a hegyi gorilláiról a leghíresebb és Diane Fossey-ról, az amerikai etológusról, aki 18 éven át tanulmányozta terepen a hegyi gorillákat, szó szerint együtt élt velük.  Diane Fossey 1985-ben kegyetlen gyilkosság áldozata lett és bár az orvvadászokra próbálták terelni a gyanút, sokak szerint nem ők ölték meg a tudóst. A Fossey-hoz és a virungai helyzethez közel állók szerint azok között kell keresni a gyilkosokat, akiknek Fossey kutatása „keresztbe tett” azzal, hogy meg akarta akadályozni a gorillák turisztikai kizsákmányolását. 

A területen nem csak orvvadászok végeznek pusztítást, hanem polgárháborúk, fegyveres összecsapások, fakitermelő és olajkutató cégóriások is tülekednek a természet kincseiért. Ebben a tülekedésben pedig az élővilágot, a természetet védő emberek mind ellenségek. Legyen az egy kutató etológus, egy parkőr, vagy az állam által kirendelt biztonsági szolgálat.  Virungában az elmúlt 25 évben több, mint 170 gondozót és parkőrt öltek meg.  A legkritikusabb időszakban 9 hónapig zárva is volt a park a látogatók elől.

Pár hónappal ezelőtt az „év szelfijének” kikiáltott fotó is itt készült (a jobb oldali), amit már biztosan láttatok, hiszen bejárta az internetet. Azt viszont kevesen gondolnák, hogy ezen a fotón tulajdonképpen minden szereplő életveszélyben van.

A közösségi média ereje

Ennek a szelfinek köszönhetően Virunga a figyelem középpontjába került, az emberek elkezdték követni a Facebook és Twitter oldalaikat, majd döbbenten olvasták a halálhíreket ugyanitt és rácsodálkoztak: hogyan lehetséges ez egy nemzeti parkban?

Egyre többen kezdik követelni az egyedülálló park állatainak és dolgozóinak komoly védelmét, a biztonság megteremtését, kontrollt és ha kell, akkor nemzetközi összefogás létrehozását.

Jelenleg ez a petíció   fut az ügy érdekében, melyet eddig lassan 150 000-en írtak alá. A helyzet továbbra is aggasztó mind az állatok, mind a gondozóik és parkőrök számára is, a hatóságok pedig egyelőre tehetetlenek.

 

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotók: stock, FB/Virunga

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...