Saját KB bal
Saját KB jobb

Luxusszálloda építés fenyegeti az óriásteknősök élőhelyét a Seychelle-szigeteken

A világ legnagyobb óriásteknős-populációjának élőhelye került veszélybe  egy katari finanszírozású hotelépítési projekt miatt.

Az Assomption szigetén tervezett felsőkategóriás üdülőhely terveit a Seychelle-szigeteki hatóságok jelenleg is tárgyalják, közben azonban már be is fejeződött a repülőtér bővítése, amely nagyobb repülőgépek fogadását teszi lehetővé az alig 11,6 négyzetkilométeres korallszigeten.

A környezetvédők szerint nem történt körültekintő felmérés

A fejlesztők állítása szerint a világ legmagasabb szintű fenntarthatósági elveit követik majd. Azonban természetvédelmi szervezetek és biológusok szerint a projekt túl gyorsan halad előre, anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna a kockázatokat. Azt sürgetik, hogy a munkálatokat függesszék fel, amíg független elemzés nem készül az ottani élővilágra, köztük bálnákra, teknősökre és számos madárfajra jelentett veszélyekről.

További aggodalomra ad okot az Aldabra-atoll, egy UNESCO által védett ökoszisztéma közelsége, amely mindössze 27 kilométerre található Assomptiontól. Aldabra a világ egyik legértékesebb természetvédelmi területeként ismert, különösen az ott élő mintegy 150 000 óriásteknős miatt, amelyek hosszú életükről és hatalmas méretükről híresek. A hím példányok átlagosan 250 kilogrammot nyomnak, és páncéljuk több mint 122 centiméter hosszú.

A világ legidősebb élőlényei

A 19. században a vitorlások által okozott túlzott vadászat miatt az óriásteknősöket kiirtották az Indiai-óceán legtöbb szigetéről, de az Aldabra populáció az elszigeteltség miatt fennmaradt. A sziget élővilágának gazdagsága és az ott élő 400 endemikus faj, hozzájárult ahhoz, hogy Aldabrát 1982-ben világörökségi helyszínné nyilvánították.

Bár az elmúlt évtizedekben csak kutatók férhettek hozzá a területhez, a tervezett luxusfejlesztés a világ leggazdagabb embereit fogja a környékre vonzani. Az UNESCO-t egy harmadik fél tájékoztatta az Assomption szigetén tervezett projektről, amely hatással lehet az Aldabra-atollra. Az ENSZ szervezete levélben fordult a Seychelle-szigetek elnökéhez, Wavel Ramkalawanhoz, hangsúlyozva, hogy a helyszín egyetemes értékeit meg kell őrizni.

További kockázatok

Helyi természetvédelmi szervezetek is felhívták a hatóságok figyelmét a katari tulajdonú Assets Group által javasolt szállodaprojekt ökológiai kockázataira. Ezek közé tartoznak az invazív idegen fajok megjelenése, a teknősök és tengeri teknősök élőhelyeinek megzavarása, homokdűnék elpusztítása az építkezés miatt, szennyezés, növekvő légi és tengeri forgalom, valamint a talaj és a növényzet károsodása.

Bár a legnagyobb hatások közvetlenül Assomption szigetére lennének, az Aldabrát érintő fenyegetésekről is aggályok merültek fel, különösen a Seychelle-szigetek Természetvédelmi Társaságának (ICS) előzetes jelentése szerint, amely a környezeti hatásvizsgálatot is felügyelte. Thomas Kaplan, a szövetség alapítója korábban megjegyezte:

„Az Assomption szigetén zajló projekt visszafordíthatatlan károkat okozhat az egyik legértékesebb nemzeti kincsünkben és a Föld egyik legérintetlenebb természeti területén.”

A Seychelle-szigetek Alapítvány az építkezés azonnali leállítását követelte, amíg nem készül el egy megfelelő környezetvédelmi biztonsági terv. Bár elvi ellenvetésük nincs az Assomption gazdasági fejlesztésével szemben, fontosnak tartják, hogy azt ne kapkodva valósítsák meg. A katari Assets Group szerint a projekt fő célja Assomption szigetének és ökoszisztémájának megóvása.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: TheGuardian

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...