Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Daiga Ellaby on Unsplash

Több állatot is megölt egy kilenc éves fiú egy állatsimogatóban

A kilenc éves fiú a személyzet szerint semmilyen érzelmet nem mutatott, miután több állatot is puszta kézzel megölt az állatsimogatóban.

Az eset március 11-én történt Hollandiában, az Alkmaarban található Rekerhout állatsimogatóban. A kilenc éves fiú korábban már járt a helyszínen szüleivel. Ezen a napon azonban egyedül ment az állatok közé és döbbenetes ámokfutásba kezdett. Összesen 11 állat értelmetlen halálát okozta. A beszámolók szerint a fiú kíméletlenül, hidegvérrel megfojtott kilenc nyulat és két tengerimalacot. Tettére nem tudott magyarázatot adni, az állatsimogató személyzete szerint pedig semmilyen érzelmet nem mutatott az eset után.  Mivel a fiú még nem töltötte be a 12. életévét, nem vonható jogi felelősségre. A hatóságok közlése szerint egy speciális gondozási programon kell majd részt vennie.

A gyermekkori állatkínzás hátterében súlyos viselkedészavar állhat

A pszichiátriai szakértők hangsúlyozták, hogy éberen kell figyelni a gyermekek ilyen viselkedésére. Esther van Fenema holland pszichiáter szerint a gyermekkori állatkínzás mögött súlyos viselkedészavar, pszichológiai zavar állhat, mely azonnali kezelésre szorul. A pszichiáter szerint rendkívül rossz lelki állapotban van az a gyerek, aki ilyen tettet hajt végre.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a holland kisfiú nem sokkal azután ölte halomra az állatokat, hogy fény derült az Egyesült Királyságban csúzlival állatokat gyilkoló gyerekek WhatsApp csoportjaira. Az esetről mi is beszámoltunk korábban, miszerint általános iskolás korú gyerekek filmre vették, majd megosztották bizonyos csoportokban, ahogy csúzlikkal gyilkolnak vadállatokat.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: metro, ndtv

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...