Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Sasha Sashina on Unsplash

Dél-Koreában megszavazták a kutyahús kereskedelmét tiltó törvényt

A dél-koreai parlament nagy többséggel szavazta meg a kutyahús előállításának és értékesítésének betiltását.

Az állatvédők világszerte történelmi győzelemként ünneplik a döntést, miután évek óta tartó hazai és külföldi nyomásgyakorlás után a dél-koreai parlament megszavazta a kutyahús előállításának és értékesítésének betiltását.  Az ország nemzetgyűlése elsöprő többséggel szavazott a kutyák erre a célra történő tenyésztésének, levágásának, forgalmazásának és húsuk eladásának betiltásáról. Bár a törvény nem bünteti a fogyasztást, az intézkedések gyakorlatilag véget vetnek a fogyasztási kultúrának is, amely egyesek szerint évszázadokra visszanyúló gyakorlat.

Három év türelmi idő a hatályba lépésig

A 208 támogató szavazattal és két tartózkodással elfogadott tilalom hároméves türelmi idő után 2027-ben lép majd hatályba. A törvény megszegésének büntetési tétele három évig terjedő börtönbüntetés vagy legfeljebb 30 millió won pénzbírság lesz. A törvény kártérítési csomagokat is tartalmaz, hogy segítse a vállalkozásokat az iparágból való kivonulásban. A kutyahús fogyasztása az elmúlt évtizedekben drámaian visszaesett, különösen a fiatalabb dél-koreaiak körében, akik a kutyát családi háziállatnak tekintik.

A szöuli székhelyű Animal Welfare Awareness, Research and Education nevű szakértői csoport által végzett felmérésében a válaszadók több mint 94%-a mondta, hogy az elmúlt évben nem evett kutyahúst, 93% pedig azt, hogy a jövőben sem fog. A fogyasztás erőteljes csökkenése ellenére a mezőgazdasági minisztérium szerint mintegy 1150 farmon továbbra is tenyésztenek kutyákat húscélokra, és 1600 étteremben árulnak kutyahúsból készült ételeket Dél-Koreában.

Az eredmény nagyban köszönhető annak, hogy Dél-Korea elnöke állatbarát

Az éveken át tartó erőfeszítések után most az állatvédők sorra szólalnak meg az új törvény jelentőségéről, melyet az állatvédelem elsöprő sikerének tartanak.

„Ez már történelem” – mondta JungAh Chae, a Humane Society International/Korea ügyvezető igazgatója. „Soha nem gondoltam volna, hogy még életemben látni fogom a kegyetlen kutyahús-ipar betiltását Dél-Koreában, de ez a történelmi győzelem az állatokért az állatvédő mozgalmunk szenvedélyét és elszántságát bizonyítja. (The Guardian)

„Elértük azt a fordulópontot, amikor a koreai polgárok többsége elutasítja a kutyafogyasztást, és azt akarja, hogy ez a szenvedés a történelemkönyvekbe kerüljön, és ma a politikai döntéshozók határozottan cselekedtek, hogy ez valósággá váljon. Bár a szívem megszakad a több millió kutya miatt, akik számára ez a változás túl későn jött el, örömmel tölt el, hogy Dél-Korea most lezárhatja történelmünk e nyomorúságos fejezetét, és egy kutyabarát jövő elé nézhet.” (The Guardian)

A kutyahús kereskedelem betiltását nagyban elősegítette az a tény, hogy az ország jelenlegi elnöke kifejezetten állatbarát. Yoon Suk-yeol feleségével, Kim Keon-hee-vel több kutyát és macskát fogadott örökbe.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: TheGuardian

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...