Saját KB bal
Saját KB jobb
Facebook/HSUS

Négyezer beagle-t mentettek meg egy állatkísérleti tenyésztelepről

Az Egyesült Államokban rekord számú beagle kutyát mentett ki egy akció keretén belül az ország legnagyobb állatvédelmi szervezete.

A BBC híradása szerint a mentés vélhetően az egyik legnagyobb kutyamentő akció volt az Egyesült Államok történetében. Egy virginiai tenyésztési telepről összesen négyezer beagle-t hozott ki a  Humane Society of the United States (HSUS) állatvédelmi szervezet.

Állatkísérletekre szánták őket

A telep nem klasszikus szaporító telepként működött, a kutyákat nem leendő gazdiknak adták el. Ennél sokkal szörnyűbb sors várt a kutyákra, állatkísérletekkel foglalkozó laboratóriumokba szállították őket. A létesítményt azonban beperelték állatkínzásért, a kutyákat pedig sikerült elkoboztatni tőlük. A HSI az állatvédelmi törvény ismételt és folyamatos megszegése miatt jelentette fel a a telepet. Egy korábbi vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy az Envigo RMS LLC már kisebb, kezelhető betegségek esetén is elaltatta a kutyákat. Nem biztosítottak a kutyáknak elegendő élelmet és elhelyezést. A létesítményben több kölyökkutya is elpusztult a hideg miatt.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma fogta végül perbe a vállalatot, akik beleegyeztek a hely bezárásába. A pert pénzbírság fizetése nélkül rendezték. Az amerikai Humane Society elnöke és vezérigazgatója, Kitty Block elmondta, hogy minimum 60 nap szükséges ahhoz, hogy egy kutya gazdihoz kerüljön. A folyamat tehát nemcsak hosszadalmas hanem költséges is.

Biztonságban

A kutyákat a fülükre tetovált számmal azonosították, a menhelyen azonban végre mindenki megkapta a saját nevét. A HSUS központjában azonnal megkezdték az orvosi vizsgálatukat és szocializációjukat. Életükben először játékokat, finomságokat, gondoskodást és szeretet kaptak.  Számos egyesület és menhely keresi számukra a megfelelő családot, ahol biztonságban és boldogan élhetnek.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: theanimalrescuesite, Facebook/HSUS

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...