facebook.com/hsiglobal

Elkezdődött a Yulin kutyahús fesztivál Kínában

Bármilyen sokan küzdenek a rendezvény ellen évről-évre, idén is megnyitotta kapuit a Yulin kutyahús fesztivál Kínában.

Számos nemzetközi és kínai állatvédő szervezet küzd évek óta azért, hogy véglegesen szüntessék be az egyik leghírhedtebb és legnagyobb kutyahús fesztivált Kínában. Bár az elmúlt évben történtek szigorítások, az esemény betiltása nem történt meg. 2022 június 21-én ismét megnyitott a fesztivál, ahol több száz kutya leli halálát 10 nap alatt.

Tradíció?

A 2009 óta működő eseményre sokszor rásütik, hogy a kínai tradíciókon alapul. Ez azonban nem igaz. A kínaiak többsége egyáltalán nem fogyaszt kutyahúst, sőt kifejezetten ellenzik azt.  Egy kis csoport azonban ragaszkodik ehhez a borzasztó gyakorlathoz és hagyományhoz olyannyira, hogy még  az egyik legfontosabb állatvédelmi törvény sem szab nekik határt. 2020-ban ugyanis a kínai mezőgazdasági minisztérium közleményt adott ki arról, hogy a kutyák és macskák nem haszonállatok, hanem társállatok. Ezzel a közleménnyel pedig egy csapásra betiltották a kutya vágóhidak működését is. Az országban tehát nem lehet legálisan kutya vágóhidat működtetni.  Akkor mégis honnan érkeznek a kutyák a Yulin fesztiválra?

https://www.facebook.com/hsiglobal
Lopott kutyák, más országokból

Az idei fesztiválra a szervezők szerint a legtöbb kutya más országok kutyahús farmjairól érkezik. Sok olyan kutya van közöttük, akiket egyszerűen ellopnak családjuktól.  Rengeteg a kóbor kutya is, akiket „csak” össze kell szedni az utcákon, senki nem keresi őket.  A kínai határon átkelő háziállatoknak rendelkezniük kell megfelelő oltási igazolvánnyal és a tulajdonost is ellenőrzik. A kutyahús fesztiválra érkező kutyáknak természetesen nincs semmilyen papírjuk, őket úgy csempészik át a határon, összezsúfolva kis buszokba, autókba.

386 kutyát megmentettek, több száz még mindig veszélyben van

A rendőrség nem sokkal a fesztivál előtt fogott el egy kutyákkal teli járművet a határon. 386 kutyát találtak drótketrecekbe zsúfolva, egészségügyi bizonyítványok nélkül. A kutyaszállítmány egyértelműen a húsfesztiválra igyekezett.  Ezek a kutyák szerencsések voltak, megmenekültek a fesztivál rémségei elől. Jelenleg egy pekingi állatmenhelyen vannak karanténban. Megpróbálják őket azonosítani , a gazdás kutyákat pedig hazajuttatni.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: iheartdogs.com, FB/Humane Society International

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...