Saját KB bal
Saját KB jobb
Facebook/Tim Locks

Kimentették az ukrajnai állatkertben rekedt oroszlánt és farkast

Egy brit férfi sikeres mentőakciót szervezett egy ukrajnai állatkertben rekedt oroszlán és farkas megmentésére.

Tim Locks, egy brit veterán, közel 2000 kilométert utazott oda-vissza az ukrajnai kereszttüzeken át, hogy megmentse két vadállat életét. A háború sújtotta Ukrajna egyik állatkertjében rekedt Szimba nevű oroszlán és az Akela névre keresztelt farkas teljesen egyedül rekedtek az állatkertben. A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja város állatkertjéből még a hónap elején sikerült több állatot evakuálni. Hat oroszlánt és hat tigris szállítottak át egy lengyel állatkertbe. Két állat azonban a helyszínen maradt, őket már nem tudták időben kimenekíteni.

Négy idegtépő nap

Miután a férfi tudomást szerzett az állatokról azonnal elkezdte szervezni a mentést, pedig két ilyen vadállatot bizony nem egyszerű sem szállítani, sem elhelyezni. Mindezt pedig egy háborús övezet kellős közepén. Az út oda-vissza 4 napig tartott, amiről a férfi a Facebook oldalán számolt be követőinek. Megérkezésük után az állatokat ketreceikkel együtt egy daruval helyezték a férfi furgonjának hátuljába, ez a művelet közel 3 órán keresztül tartott. A városban ezalatt folyamatosan szóltak a légvédelmi szirénák.

Szerencsésen megérkeztek

Az állatokat egy romániai állatkertbe szállították, ahol a jelek szerint és a körülményekhez képest jól érzik magukat a hosszú út után. Tim Locks és segítői pedig maradtak a régióban, hogy további állatmentésekben segédkezzenek. Úgy néz ki, hogy Tim nem áll meg egy oroszlánnál és egy farkasnál, legutóbbi Facebook bejegyzésben arról kérdezte követőit, hogy vajon hogyan lehet egy zsiráfot szállítani.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet, Facebook

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...