Saját KB bal
Saját KB jobb

Judi Dench örökbe fogadott egy örvös medvét

Örökbe fogadni menő! Azzal, hogy az ember örökbe fogad egy kutyát, cicát vagy éppen tengerimalacot nem csak egy kedvenccel lesz boldogabb, de megment egy életet is. Az Oscar-díjas színésznő, Judi Dench, a Szerelmes Shakespeare, az Iris vagy a James Bond filmek sztárja számára is fontos, hogy az állatok méltóságban, az őket megillető körülmények között éljenek. Ezért is döntött úgy, hogy örökbe fogad egy örvös medvét.

Judi Dench
Dame Judi Dench – Forrás: wikipedia

 

Az örökbefogadás itt természetesen képletes, a színésznő nem fogja beköltöztetni védencét surrey-i otthonába, ahol egyébként már több négylábú kedvenccel osztja meg az életét. Az örvös medve marad ott, ahol igazán jó neki – egy kínai örvös medve rezervátumban. Erre a biztonságos helyre egy medveepe farmról érkezett 100 másik társával, az eddigi legnagyobb örvös medve mentőakció keretében.

„Az évek során már több száz medvét sikerült megmentenünk, de egy ilyen nagyszabású akcióról nem is mertünk álmodni. Egyszerre ennyi medve biztonságba helyezése nem sikerülhetett volna a kínai állatorvosi csapat, a helyi hatóságok és lakosok segítsége nélkül. De talán a legfontosabb, hogy a támogatóink lehetővé tették, hogy ilyen nagyban merjünk gondolkozni.” – nyilatkozta az akció után Jill Robinson, az Animal Asia alapító – vezetője.

Stephen Fry, Olivia Newton-John és több ismert és kevéssé ismert ember mellett Judi Dench is aláírta azt a petíciót, amelyben az Animal Asia kérte a vietnámi kormányt, hogy elhozhassanak és a kínai menhelyen helyezhessenek el több örvös medvét.

(A videón egy 18 évig rabságban élt medve látható, amikor először érzi meg a napsugarak simogatását.)

A medvéket egy medveepe telepen tartották, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Apró ketrecekbe zárva tengették napjaikat, és rendszeresen lecsapolták a szervezetük által termelt epét, amelyet értékesítettek. A medve epe ugyanis állítólag potencianövelő. Bár 1992 óta illegális, mégis körülbelül 12 000 medve, többségében örvös medvék, maláj medvék és barna medvék, él ilyen farmokon Kínában és Vietnámban.

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, a nagyszabású mentőakciót az indokolta, hogy az egyik ilyen farmról kiszivárgott egy videófelvétel, melyen látható, hogy a „kiöregedett” és hasznot már nem hajtó medvéket gyakorlatilag sorsukra hagyják, és iszonyú szenvedések között pusztulnak el. A napvilágot látott videó megmozgatta a közvéleményt, és szerencsére olyan ismert személyiségek is a mentőkampány mellé álltak, mint Judi Dench – így széles közönségekhez juttatva el az üzenetet.

„Az, hogy Judi Dench a kampány mellé állt, egy valóra vált álom. Őt nem csak ismerik, de tisztelik is világszerte. A Halong Bay-ben történtek megérintették, és szeretett volna a lehetőségeihez képest segíteni a medvéknek.”

Judi Dench 2014 óta támogatja az örvös medvék ügyét. Örökbefogadott mackóját pedig lányáról nevezte el.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Animal Asia; Bear bile farming – Animal Asia; Képek: Készítette: Caroline Bonarde Ucci, CC BY 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3590673; Készítette: self – A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1062774
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...