Saját KB bal
Saját KB jobb

A menhelyi kutyák és a Karácsony

Évről évre, világszerte több millió kutya tölti a karácsonyt menhelyen. Az állatvédők és a menhelyi önkéntesek számára az évnek ez az egyik legszomorúbb időszaka, hiszen nem sikerült minden védencüket meleg, szerető otthonba juttatni az ünnepekre. Pedig ezek a kutyusok nem kívánnak csecsebecsét vagy drága játékot, csak egy szerető családot, akiket feltétel nélkül imádhatnak.

Egy angliai menhely dolgozói szuper ötlettel álltak elő: levelet írtak a Télapónak a kutyák nevében. A levelekben leírták, mit szeretnek a kutyusok, mik a kedvenc játékaik és milyen családra vágynak.

Remélhetőleg, az akció beváltja a hozzá fűzött reményt, és a kutyusok levelei eljutnak a kívánságukat teljesíteni tudó „Télapókhoz”.

Sokan éppen az ünnepek alkalmával döntenek új négylábú családtag  menhelyi örökbefogadása mellett. Viszont sajnos az is előfordul, hogy a karácsonyi kiadások miatt éppen ilyenkor válnak meg a kutyától. A felelőtlen kiskutya vásárlás következtében hazavitt kutyák pedig az ünnepek után kerülnek tömegével az állatvédőkhöz, ezzel hatalmas terhet róva az amúgy is nehéz helyzetben lévő szervezetekre.

Magyarországon az állatmentők nem számíthatnak állami támogatásra. Az önkéntesek gyakran saját zsebből, illetve magán adományozók segítségével finanszírozzák a mentéseket, az állatorvosi költségeket, a szállítást, az állatok elhelyezését és élelmezését. Gazdiként pontosan tudjuk, hogy egyetlen kutya ellátása mekkora összegbe kerül. Képzeljük el, hogy milyen komoly munka előteremteni több száz kutya számára a mindennapi élethez szükséges forrásokat.

Ha teheted, támogasd adománnyal, ideiglenes befogadóként vagy önkéntesként valamelyik szervezet munkáját! A segítségeddel több kutyának tudják megadni a lehetőséget, hogy ne csak a karácsonyt, de az egész életüket szerető otthonban tölthessék.

A menhelyi kutyák azok a szerencsések, akik legalább biztonságban és jóllakottan tölthetik az ünnepeket. Hazánkban a kóbor, utcára került vagy ott született kutyák számára sokszor ez is elérhetetlen álom, hiszen ők a hidegben, az utak mentén, éhségtől és fertőzésektől gyötörve élnek. Egy utcán született kiskutya sajnos előbb kel át a Szivárványhídon, mint hogy megtapasztalja, milyen a szerető simogatás, a biztonságos, meleg otthon.

A menhelyek kapacitása véges, ezért a kóborkáknak sajnos csak kis része kerül biztonságba. Az örökbefogadással nem csak annak a kutyának változtatod meg az életét, akit hazaviszel a menhelyről, hanem azt is megmented, aki bekerülhet a helyére.

Ha nem tudsz felelősen örökbefogadni, támogasd a menhelyeket, állatvédő szervezeteket tápadománnyal, vagy akár egy kávé árával! Túl kicsi adomány nem létezik!


Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: The Bark Indexkép: pexels.com.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...