Súlyosbították a pulit vasvillával leszúró pár büntetését – de még így is felfüggesztettel jöttek ki
Év elején számoltunk be az esetről, hogy egy tiszaszigeti férfi vasvillával ölte meg szomszédja egyik kutyáját, a másikat pedig súlyosan megsebesítette, mert állítólag átszöktek hozzá és kárt tettek az állataiban. Állatkínzásért elítélték, de mégsem kell börtönbe mennie.
Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre súlyosították másodfokon annak a tiszaszigeti férfinek és élettársának a büntetését, akik vasvillával agyonszúrtak egy védekezésre már képtelen kutyát még 2016-ban – számol be a döntésről a délmagyar.hu.
Állítólag magára a szomszédra is rámorogtak az átszökő állatok, és állataiban is rendszeresen kárt tettek. Ekkor felesége javaslatára vette elő a vasvillát, de elmondásuk szerint csak a földre szorította le vele az egyik kutyát, majd átdobta a kerítésen. A másik ekkor már ki is szaladt a kapun. Mindenesetre az egyik puli súlyosan megsérült, a másik pedig elpusztult.
A pulik gazdája nem volt otthon, mikor az eset történt, de azonnal megtette a feljelentést. Az első tárgyaláson a bíró kérdésére, miszerint az állattartó szomszéd miért nem fordult a hatóságokhoz, ha rendszeresen átszöktek hozzá a kutyák és inzultálták az állatait, azt válaszolta, hogy békés úton akarta rendezni az esetet, nem feljelentgetéssel.
Az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság a férfit nem jogerősen állatkínzásért, élettársát pedig bűnsegédként elkövetett állatkínzásért ítélte el. Akkor a férfi nyolc, a nő hat hónapos börtönbüntetést kapott, egy évre felfüggesztve. Ezt súlyosította keddi tárgyalásán a Szegedi Törvényszék, vádlottanként két évre. A mostani büntetést három évre felfüggesztették. A jogerősen eljáró bírói tanács szerint az elsőfokú ítélet aránytalanul enyhe volt – mégsem tartották annyira komolynak az ügyet, hogy tényleges börtönbüntetést szabjanak ki a vádlottakra.
Fotó: Frank Yvette, délmagyar
A pár a bíróság szerint brutálisan és kegyetlenül végzett a menekülni már képtelen állattal. Mégis újra ugyanaz az indoklás, mint annyi korábbi esetben már: csak azért nem kaptak letöltendő börtönt, mert még nem voltak büntetve, és egy kiskorú gyermeket is nevelnek – mondta az ítélet indoklásában a bírónő.
A történet előzményeit itt olvashatjátok.
Még több hasonló eset:
4 hónap fogház – mindössze ennyit kaptak Fülöp megkínzói
Letöltendő börtönbüntetést kapott a hajdúszoboszlói állatkínzó
(kutyabarát.hu)