A fajta és a viselkedés között meglepően kevés az összefüggés
Lehet, hogy a fajta alapján adott jellemzés nem más mint sztereotípia?
A modern tenyésztésben sokszor elsődleges szempont az esztétika. Ennek levét issza sok egyed, például a túl rövid orrú francia bulldogok vagy a túl hosszú tacskók, de sorolhatnánk az esztétikai okok miatt szenvedő fajtákat. Ugyanakkor, hagyományosan, a fajtákat gyakran bizonyos viselkedésekkel is társítják. Az Amerikai Kennel Klub például a border collie-kat „gyengéd, okos, energikus”, a beagle-öket pedig „barátságos, kíváncsi, vidám” kutyaként írja le. Ezek a leírások, bár segítségül hivatottak szolgálni a kutya választáshoz, sokszor felületesek és megtévesztőek. Az egyes egyedek viselkedésbeli változatossága nem csak az öröklött, fajtára jellemző tényezőktől függ, hanem a környezettől, a neveléstől és a felmenők tulajdonságaitól is.
Egy több, mint 2000 családi kutyán végzett kutatás eredményei is alátámasztják, hogy a fajta nem kifejezetten hatékonyan jósolja be a viselkedést. Azaz, nem következtethetünk pusztán a kutya fajtájából arra, hogy barátságos vagy energikus lesz-e. Genetikai információk és a gazdák jellemzései alapján a kutatók azt az eredményt kapták, hogy átlagosan a fajta az egyes kutyák közötti viselkedésbeli különbségeknek csak 9 százalékát magyarázza. A cikk a Science című tudományos folyóiratban jelent meg. Az, hogy a fajta mindössze 9%-ban magyarázza a viselkedést, azt jelenti, hogy a fennmaradó (átlagosan!) 91%-ot más tényezők magyaráznak. Ez lehet például az életmód, a nevelés, a korai szocializáció és egyéb környezeti hatások, de akár a csillagok együttállása is, egyelőre elméleti síkon a legvalószínűbb tényezőket vehetjük itt számításba.
Miért veszélyes a fajta alapján választani, és miért nem szabad mégis figyelmen kívül hagyni a fajtát?
Ahogy fentebb is írtuk, pusztán a fajta alapján nem biztos, hogy olyan kutyát kapunk, amilyet elképzeltünk. Egyrészt, a fajtán belül is vannak tipikus és nem tipikus egyedek. Azaz, léteznek barátságtalan golden retrieverek és nehezebben tanítható border collie-k is. Azonban, ez nem azt jelenti, hogy a fajta egyáltalán nem meghatározó egy kutya személyisége, habitusa és temperamentuma szempontjából. A fajtákat eredetileg bizonyos feladatokra tenyésztették. A kotorékebeket például arra, hogy bátran keressék meg a vadat, majd hangos ugatással tudassák, ha megvan. Azt a tacskót, amelyik nem ugatott a borzüreg bejáratánál, nem találták meg. A jól jelző (azaz, hangosan, éles hangon és jókor ugató) ebeket azonban tenyésztésbe vették, így tovább örökíthették vokális génjeiket. Ne lepődjünk meg tehát, ha a tacskónk ugatós, a terrierünk ás a kertben, vagy az agarunk kergeti a vadat. Ha a shiba inunk nem alél el a puszta jelenlétünktől, a közép-ázsiai juhászkutyánk pedig önfejű, az bizony abból ered, hogy ezeknél a fajtáknál az önállóság és a függetlenség fontos volt.
Ez nem azt jelenti, hogy nem találhatunk valahol egy anyja szoknyája mögé bújó KÁJ-t vagy egy nem ugatós tacskót. Inkább azt, hogy alapvetően ne ezt várjuk tőlük. Ahogy az ideális futótársunk sem valószínű, hogy egy mopsz lesz, úgy egy vizslától se várjuk, hogy ha a kanapén töltünk minden hétvégét, akkor nem fog az agyunkra menni.
Egy szó mint száz: a fajta nem garancia a viselkedésre, de bizonyos alap tulajdonságokat az esetek többségében meghatároz. Amikor kutyát keresünk, mérlegeljük ezeket, és beszéljünk olyan gazdikkal, akik sikeresen élnek együtt az adott fajta képviselőivel.
Fontos az is, hogy a tulajdonságok jó és rossz oldalát is mérlegeljük. Például a kíváncsi elsőre jól hangzik. De ha ez a kíváncsiság a cipőnk, az asztal teteje, vagy az kerítés túloldala iránt nyilvánul meg, mert nincs megfelelően kielégítve a hétköznapokban, akkor baj van. Az energikus, a tanulékony, az intelligens és hasonló tulajdonságok egy jó gazdi kezében hatalmas értéket képviselnek. De ha nem tudunk megfelelő teret teremteni nekik, akkor könnyen átfordulhatnak „rossz viselkedésbe”.