Kiránduljunk kutyával! – A turistajelzésekről kezdőknek
Egy szervezett túrán vettünk részt, ahol indulás előtt a túravezető ismertette az útvonalat, melyik jelzéseket kell követni, ha esetleg valaki lemaradna a csoporttól. A piros sávon majd később a piros háromszögön haladtunk. Egy kisebb csapat nem figyelt és elkeveredett – mikor megtaláltuk őket, messze az ösvénytől, kiderült, hogy az erdészet által pirossal megjelölt fákat követték… Az alábbi cikkben az alap jelzésekről olvashattok, és néhány gyakorlati tippet is megosztok, hogy könnyebben megtaláljátok a helyes utat.
A hazai turistajelzésekről röviden
A Magyarországon használt turistajelzéseket 1930-ban dolgozták ki, és ekkor kezdődött a hazai turistautak kialakítása és jelölése is. A trianoni békeszerződéssel az addig népszerű turistautak (Tátra, Hargita, stb.) nagy része a határon kívülre került, ezért úgymond tiszta lappal indultak a természetjárók. A turistajelzések szigorú sztenderd alapján, a területileg érdekelt illetve az országos természetjáró szövetség által kerülnek felfestésre; jelzéseket csak illetékes személyek festhetnek. Ennek köszönhető, hogy Magyarországon a turistajelzések egységesek, és többnyire jól karbantartottak – összhangban állnak a térképekkel és nem vezetnek tévútra. A hivatalos MTSZ turistajelzés fehér fekvő téglalap alapon kék, piros, sárga vagy zöld színnel festett ábra, amelyet tereptárgyakra – fákra, kerítésekre, villanyoszlopokra, stb. – festenek fel. A jelzések színe a turistatérképeken látható jelzéseknek megfelelő.
Sáv, kereszt, kör vagy háromszög? Mit is jelentenek?
A turistajelzések elsődleges jellemzője a színük: kékkel jelölik az országos vagy több tájegységen átívelő turistautakat – pl. Országos Kéktúra, Börzsönyi Kék. Pirossal a legalább egy hegységen keresztül futó útvonalakat jelölik, ilyen például a Rákóczi turistaút; míg a sárga és a zöld jelzéseket helyi jelentőségű útvonalakra használják (kivéve az Északi Zöld, amely a magyar-szlovák határon fut Balassagyarmattól Sátoraljaújhelyig).
A színen kívül a fehér téglalapba festett jelzés alakja is információt hordoz: a sáv jelzéssel jelölik magát a turistautat, azaz a két végpont között vezető kijelölt ösvényt.
A kereszt jelzés két független sáv jelzésű út közötti rövidítést jelöl, de használhatják a közeli vasútállomáshoz vezető út jelzésére is.
A négyzet, amely lehet kitöltött és „lyukas” is, a sáv jelzésű turistaútról letérő, közeli (2 km-nél nem hosszabb), településre, szálláshelyre vezető utat jelöl.
A kör (teli vagy lyukas) az útvonaltól két kilométernél nem hosszabb letérővel elérhető forrásokat jelöli, míg ugyanezen az elven az L jelzés romokhoz, a háromszög csúcsokhoz, az omega pedig barlangokhoz visz.
Tehát a turistaút elejétől a végéig eljuthatsz az adott színű sáv jelzést követve, vagy kitérőket tehetsz, mondjuk megnézni egy várromot, majd ugyanazon az úton visszatérve folytathatod az utat, tovább a sáv jelzésen. A magába visszamutató nyíl a körséták jele, amely az adott kiindulópontba visszatérő turistaút.
Hogyan olvassam a jelzéseket?
A jelzések célja az, hogy egyértelműen jelöljék az adott turistautat. Azaz, nem fogsz találkozni egymást keresztező piros sáv jelzésekkel, vagy mondjuk félrevezető jelekkel. Ha például a fatörzsén csak egy piros csík van, fehér háttér nélkül, akkor az nem turistajelzés, ne kövesd.
Sokszor még gyakorlott túrázóknak is feladja a leckét egy-egy jelzés követése, főleg a kevésbé népszerű, nem annyira karbantartott szakaszokon, ahol az aljnövényzettől nem is látszik az ösvény, vagy – ami a személyes mumusom – a „kertek alatt”, ahol meg túl sok ösvény van, és nem mindig egyértelmű, hogy ez most ténylegesen AZ ösvény vagy Mari néni bejárója. Ami ilyenkor segít* az a tudat, hogy van ösvény és meg is fogom találni, és addig megyek, amíg rá nem lelek a jelölésre. Alapszabály, hogy ne térj le az addig jelölt útról, ha nem jelzik, de ha már hosszú ideje gyalogolsz jelzés nélkül, akkor lehet, hogy nem vetted észre, hogy le kellett térned. Ha egy turistaút elágazik, akkor azt nyíl alakúra festett jelzéssel szokták jelölni, azt az irányt kell követni, amerre a nyíl mutat. Az elágazásokban pár méteren belül megismétlik a jelzést, duplán kiteszik, hogy egyértelműen látsszon a helyes út.
*Ha egyedül indulsz túrázni, legyen nálad térkép és iránytű – és lehetőség szerint tanuld meg ezeket magabiztosan használni. Nem ördöngösség, és hosszútávon sok felesleges bosszúságot megspórolsz vele. Viszont ez egy kezdőknek szóló írás, amelynek célja a turistajelzések alapjainak ismertetése, és nem a túlélési technikák a vadonban… Az oldschool módszeren kívül van pár telefonra letölthető alkalmazás is, melyek nagy segítséget nyújtanak a tájékozódásban, ezek közül a kedvencem a Természetjáró app, amely ingyenesen letölthető és offline is működik, ráadásul az alkalmazáson belül van iránytű is.
Kakukktojás jelzések
A Magyar Természetjáró Szövetség fentebb felsorolt gyalogos turistajelzésein kívül számos más ábrával is találkozhatsz az erdőben, településeken, amelyek lehetnek kacsák – a madaras vonalnál maradva, – de lehetnek legitim jelzések is. Ha Béla bácsi fajelölésbe kezdett a telkén, az onnan derül ki, hogy a térképen nem találod meg a jelzést. Ezeket a „mórickarajzokat” nem érdemes követni.
Érdemes viszont elindulni a helyi tanösvényeken, amelyeket többnyire táblával is jelölnek és általában valamilyen jellemző ábra rajza a jelzés; illetve olyan túraútvonalakon, amelyek elismertek és térképen jelöltek, de nem az MTSZ gondozásában vannak. Ilyen például a Mária Út (fehér téglalapban lila, piros, stb. színű m betű) vagy az Alpannonia túraút, amely egy osztrák hosszútávú túraút hazánkba átnyúló szakaszát jelöli a Kőszegi-hegységben (piros alapon fehér hullámos ösvény jel).
A gyalogos jelzéseken kívül találkozhatsz még kerékpáros és lovas jelzésekkel is, melyek hasonló rendszert követnek mint a gyalogos jelzések, és a kutyás túrázók számára annyiban fontosak, hogy ha ilyen útvonalon haladsz, akkor fokozottan számíthatsz biciklis és lovas túrázókra is.