Saját KB bal
Saját KB jobb

Kínában elkezdték az első klónozott rendőrkutya kiképzését

Egy kiváló képességű rendőrkutyát klónoztak, mely nagyban segítette a rendőrség munkáját.

A három hónapos Kunxunt (Kuncsun) egy kunmingi farkaskutya, akit egy nagyon sikeres, díjnyertes, 7 éves rendőrkutya DNS mintáinak segítségével klónoztak. A cél egyértelműen az volt, hogy továbbvigyék  Huahuangma képességeit, mely óriási segítségnek bizonyult több alkalommal is a kínai rendőrség számára. 2016-ban egy szállodai szobakulcs megtalálásával vezette nyomra a rendőröket, akik ennek a nyomnak a segítségével találták meg a gyilkost.

A szakértők bíznak benne, hogy Huahuangma klónozásával jó képességű és “olcsó” rendőrkutyákhoz juthatnak. A kunmingi farkaskutya az egyetlen hazai tenyésztésű fajta, amelyet Kínában a rendőrség és a katonaság használ.

Kínában a legtöbb esetben külföldről szerezik be a rendőrkutyákat, mely igen költséges és hosszadalmas folyamat. Nagyjából 5 évet vesz igénybe és hozzávetőlegesen 75 ezer dollárba kerül. A kínai rendőrség egyértelmű célja az volt a klónozással, hogy költséghatékonyabb és biztosabb módszert találjanak a rendőrkutya utánpótlásban. Bármilyen alapos tanítás és tréning sem biztos, hogy egy olyan szintű kutyát eredményez, mint Huahuangma.

A klónozást a Jünnani Mezőgazdasági Egyetem és a Sinogene nevű biotechnológiai vállalat végezte el. A  Huahuangmától vett minta segítségével létrehozott embriót egy beagle-be ültették be, aki császármetszéssel hozta világra Kuncsunt.

Trénerei egybehangzóan pozitívan nyilatkoztak róla, szerintük már most kiválóan teljesít, kimagasló a szaglása és nagyon bátor, nyitott. A mérések szerint genetikája 99,9 %-ban megegyezik Huahuangmáéval.

Amennyiben sikeres lesz a rendőrkutya klónozási projekt, úgy Kínában további klón rendőrkutyák fognak szolgálatba állni a következő években.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás és fotók: iflscience.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok