Saját KB bal
Saját KB jobb

A Börzsöny szívébe költözik a Hard Dog Race, a kutyás akadályfutó verseny

Hat láb, két szív, egy büszkeség - ez a Hard Dog Race

A Hard Dog Race több sikeres és emlékezetes piliscsévi futam után az idei Base versenyét új helyszínen rendezi meg, mely megújult pályát és akadályokat jelent a kihívásra érkező versenyzők számára. A nevezési lehetőség hamarosan véget ér, az előzetes számok szerint ismét rekordszámú induló várható.

Nem a helyszínváltozás az egyedüli újdonság a Hard Dog Race életében az idei évben, március 23-án egy rendhagyó futammal, a Not Just Run-nal indították a szezont, mely futam – először a verseny történetében – akadályok nélkül került megrendezésre. A futók célja ezúttal nemcsak a pálya legyőzése, hanem állatvédelemmel, állatmentéssel és segítő kutyák képzésével foglalkozó szervezetek támogatása volt. A Not Just Run-on a versenyzők nagy része már az áprilisi Base futamra készült ahol a 6 km-es táv mellett ismét a 16 akadályé lesz a főszerep.

A HDR 2016-os indulása óta töretlen sikernek örvend az aktív életet élő kutyások körében, sajátos módon egyesíti az akadálypályás és a kutyás terepfutó-versenyek kihívásait. A kutya és az ember együtt győzi le az akadályokat, büszkeségük is közös és egy felejthetetlen élménnyel lesznek gazdagabbak.

A piliscsévi motocross pálya után a szervezők nem titkolt célja volt, hogy a versenyt egy természetesebb közegbe vigyék, ahol több erdős, árnyékos szakaszon keresztül a természet adta lehetőségeket kihasználva építsenek egy különleges és új izgalmakat rejtő pályát gazdiknak és kutyáknak. Hosszas keresgélés és kutatás után sikerült megtalálni a legmegfelelőbb helyszínt a Börzsöny szívében, ahol minden adottnak bizonyult a Hard Dog Race Base megrendezésére.

Budapesttől 60 km-re, Törökmező (Nagymaros) fantasztikus erdei tanösvényei és túraútvonalai adnak otthont az idei Hard Dog Race Base futamnak, ahol kiemelt szerepet kapnak az erdőben futó patakok és szintkülönbségek és egy valóban izgalmas és megújult pályát teljesíthetnek a bátor vállalkozók.

A rendezvény központi helyszínén, a Turistaház melletti mezőn egész napos piknik hangulat várja majd a résztvevőket és az oda látogatókat. A HDR Önzetlenül partnerei és az esemény támogatói színes programokkal, bemutatókkal, kutyás felszerelésekkel és sporteszközökkel várnak mindenkit, valamint a HDR Shop megújult kínálata is bemutatkozik, mely termékek csak a versenyeken vásárolhatók meg.

Az online nevezés április 13-án zárul, az egyéni versenyzőkön kívül csapatok indulását is várják a szervezők.

Hard Dog Race verseny, Base futam:  2019. április 20. 8.00 óra.

Helyszín: Törökmező Turistaház és Kalandpark (Nagymaros),

Nevezési  ITT.

Fotók: HDR Press

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...