Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy hajléktalannak sokszor a kutyája az élet egyetlen értelme

Az Alkotás úton a nagy konditerem előtt van egy kis zöld terület, amit egy pár fős hajléktalan társaság használ már évek óta. Van egy pár holmijuk, pár szék, valami asztalféle, amit szépen elpakolnak a fa alá, amikor este elhagyják a terepet. Ideális hely a kéregetésre, hiszen egy lámpa állítja meg a forgalmat a kis sziget mellett, ahol általában nagy a forgalom, így sorban állnak az autók szinte egész nap. A legkényelmesebb hely Rockynak, a nagytestű keverék kutyájuknak jutott, egy szép vastag matrac, talán még rugós is. Mellette vizes tál, gondosan feltöltve.

Hetente többször állok én is abban a sorban, és amikor először lehúztam az egyik megsaccolhatatlan korú nőnek az ablakot, azt mondtam neki, nagyon szép a kutyus, hogy hívják? Felcsillant a szeme és mosolyra görbült a szája, ugyanúgy, mint ahogy bármelyik gazdié, akit a kutyájáról kérdeznek. Éppúgy kezdett mesélni Rocky jelleméről, koráról, hűségéről, mint ahogy Te vagy én kezdjük sorolni szeretett kutyánk jó vagy éppen rossz tulajdonságait. Pár pillanatra eltűnt a nyomor, a kéregetés, én a kocsiban, ők az utcán, csak két gazdi beszélgetett. Ahogyan csak két gazdi tud, amit csak két gazdi ért.  Odaadtam azt a szárított rágcsát, amit aznap vettem a kutyámnak, aztán zöldre váltott a lámpa. Még láttam, ahogy Rocky óriási csóva közepette nekiesett a kincsnek.

Tudom, vannak olyan hajléktalanok, akik kutyákat lopnak, koldulásra használják, dolgoztatják és rosszul tartják őket. Ahogy vannak jól szituált emberek, akiknek a kutyája télen megfagy kint a kennelben vagy éppen szaporításból tömik tele a zsebüket. Lehet ítélkezni a hajléktalanok felett, de nem ismerjük az életüket, a sorsukat, hogyan kerültek az utcára és milyen emberek. Sokuknak viszont a kutyájuk az egyetlen hűséges és önzetlen társuk, akitől szeretetet kapnak, és akinek szeretet tudnak adni.  Nagyon sokan példásan viselik gondját kutyájuknak a nehéz körülmények ellenére is. Ha jól figyelsz, látod.

Ezek a fotók ilyen látható pillanatokat örökítettek meg, melyek többet mondanak minden szónál.

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát

 

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotók forrása: 3millionsdog.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...