Saját KB bal
Saját KB jobb

Corgi a nyeregben, avagy egy furcsa páros

Meglepő barátságok című képzeletbeli rovatunk pont egy évvel ezelőtt bővülhetett új bejegyzéssel, hála egy michigani pónitulajdonosnak. A lovakkal foglalkozó Callie Schenker érdekes esetnek volt szemtanúja: a nap végén, amikor éppen autója felé indult, hogy elhagyja otthonát, szokatlan dologra figyelt fel.

Cricket nevű egyszemű pónija hátán egy Corgi ült a legnagyobb nyugalomban. A gazdi, akinek egyébként fogalma sincs, honnan érkezhetett a kutyus, természetesen gyorsan a telefonja után nyúlt. Meg akarta örökíteni a történéseket, mert alig hitt a szemének. Sajnos nem túl jó minőségben, de sikerült lencsevégre kapnia a furcsa párt a sötétben. A videót a megosztás óta milliók látták már.

A képsorokat rögzítő nő hangsúlyozta, neki semmi köze nincs az egészhez, a kistestű kutya magától ült fel a póni hátára. Azt is fontosnak tartja, hogy elmondja: a póni szeme jóval korábban sérült meg, a corgi nem bántotta, és az ebnek sem esett bántódása, egyszerűen jól érezték magukat. Később világosban is láthatta az együtt játszó corgi-póni párost, amit szintén megörökített. Rajta azt is, hogyan került „nyeregbe” a kistestű eb.

Ugye, milyen édesek?

 

Szerencsi Évi

(Kutyabarát.hu)

Forrás: The Sun (UK)
Kép: Pixabay
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...