Kutyával fut az olimpikon, javulnak az eredményei

A kétszeres olimpiai bajnok Anthony Famiglietti azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 4 perc alatt lefutja az egymérföldes távot, ami kb. 1609 métert jelent. Lehet, hogy egy négylábú futópartner a siker titka?

Katie és Jason Rose, egy Bailey nevű border collie és kis angol agár keverék gazdái sportboltjában keresték fel a 40 éves atlétát, mert úgy érezték, a fáradhatatlan ebnek nem elég az a mozgásmennyiség, amit ők napi szinten biztosítanak számára. Ez egyébként 4-6 mérföld közötti futást jelent. A pár nem titkolt szándéka az volt, hogy kiderítsék, milyen gyors lenne Bailey, ha egy sportoló mellett róná a köröket.

Famiglietti, aki korábban sosem futott ebekkel belement az érdekes kísérletbe, kezdetként egymérföldes távon akarta látni, milyenek Bailey képességei. Február 9-én reggel találkoztak, és rögtön utána sor került az első közös futásra. 3 perc 59 másodperc alatt letudták a meghatározott távot, ami már önmagában hatalmas siker: túlszárnyalták a 2016-ban felállított 4 perc 13 másodperces rekordot.

Famiglietti tanúságosnak nevezte a közös futást, látta, hogy a kutya az első 400 méterig izgatottan futott, és hátra-hátranézett rá, várva, hogy utolérje. Mondhatni vonszolta maga után, gyorsabb tempóra motiválta. Egy felkért BMX-es mindent rögzített a biciklire rögzített kameráján, ráadásul drón is követte őket, amire a szélsebes eb is felfigyelt; gazdái szerint zavaró körülmények nélkül még nagyobb gyorsaságra lenne képes. A sportoló nagyon élvezte a közös edzést és elképzelhetőnek tartja, hogy rendszeresen sort kerítenek rá.

Hazánkból is tudunk hasonló hírről beszámolni: a jelenleg versenyre készülő Zimre Zsuzsa Pomázon alkalmazza ugyanezt a technikát.

 

Szerencsi Évi

(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.runnersworld.com
Kép: Katie Rose
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...