Chile fantasztikus módját választotta a leégett erdők újjáélesztésének – természetesen kutyák segítségével

A 2017-es tűzvész áradat alatt rengeteg erdőtűz tombolt szerte a világon, ami mind az embereket, mind a tudósokat aggodalommal töltötte el, hiszen ott is pusztítottak, ahol eddig soha: például Grönlandon, ahol a jég uralkodik. Míg a többség megkérdőjelezte, hogy ezek a tüzek összefüggésben állnának a globális felmelegedéssel, intenzitásukat és szokatlan helyszíneiket figyelembe véve mégis foglalkozni kell a kérdéssel. Chile most fantasztikus megoldást kínál a világnak, természetesen ebben is a kutyák a főszereplők.

 

2017 januárjában a Chile-nek emberéletet is követelő erdőtűzzel kellett megbirkóznia: 11-en haltak meg, köztük 5 tűzoltó. A tűz mindent felemésztett: házakat, erdőket, állatokat. Körülbelül 580,000 hektár lett oda, Chile történetének legnagyobb pusztításaként jegyzik.

Bár a házakat újjá lehet építeni, az erdők vesztesége felbecsülhetetlen. De egy hölgy elhatározta, hogy megváltoztatja ezt a szörnyű katasztrófát.

Francisca Torres a Pewos-t, egy környezetvédelmi nonprofit szervezetet vezet, ami elsősorban állatok jóllétével foglalkozik. Három saját gyönyörű border collie-ja van.

Egy embernek hatalmas munka lenne helyrehozni az erdőben okozott károkat, de Francisca, húga, Constanza és kutyái segítségével ez sokkal könnyebbnek tűnik. Az ötlet ráadásul zseniális.

A 6 éves Das és leányai, Olivia és a Summer most a végtelen, leégett mezőkön és a megfeketedett fák labirintusában töltik mindennapjaikat. Hónapok teltek el a tűz után, de az állatok egyike sem tért vissza az otthonába, mert az egész növényzet teljesen eltűnt. Élelmiszer vagy menedék nélkül nem volt remény, hogy bárki visszatérjen.

A három ebet így speciális, magokkal felszerelt táskákkal látták el, ők segítenek elvetni a jövő növényeinek, erdeinek kezdeményeit. Hatalmas energiájuknak köszönhetően nagy területeket tudnak növényi magokkal ellátni, így sokkal gyorsabban tudják regenerálni környezetüket.

Ráadásul addig is szabad levegőn vannak, mozognak, frissek és egészségesek maradnak, így mindenki nyer.

Természetesen a munka elvégeztével jutalom is jár nekik, így a motivációjuk semmit sem csökken. Akár 30 kilométeres távolságokat is le tudnak fedni egy nap alatt. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés hamar kifizetődött, mivel a csapat már most kapott visszajelzéseket a megtelepedő növényekről.

Francisca úgy véli, hogy ez valami sokkal nagyobb dolog felé mutat, és reméli, hogy az kiégett föld hamarosan újra zöld színűvé válik, ahogyan annak lennie kellene, és máshol is leutánozzák ötletét.

 

Cikkajánló:

Extrém orrok: borszakértők, ágyi poloska és bálnakaki kereső kutyák

A kutya új esélyt kapott, és koala-mentő lett

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: boredpanda
Fotók: pewos

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...