Saját KB bal
Saját KB jobb

Visszatért Symba, a súlyos gerincműtéten átesett fantasztikus magyar mentőkutya

Egy éve még nagyon súlyos gerinc problémával műtötték a magyar szuperkutyát, Symbát, akit a világ öt legjobb mentőkutyája között tartanak számon. Újra kellett tanulnia a járást, az ülést, de a kitartás meghozta az eredményt: ma már ők is ott álltak a ljubljana-i versenyzők között, a 24. mentőkutya-világbajnokságon. Érmet ugyan most nem nyertek, de egy nagyon fontos harcban együtt győztek.

 

Nem csak egy rossz álom volt

Tavaly ugyanekkor egy rossz álom vált valóra, hiszen ugyanezen a megmérettetésen Symba rosszul lett és összeesett. Így külön csodálatos tudni, mit is jelent most újra a világbajnokság fegyelmező pályájára lépnie a párosnak. Egy évvel ezelőtt csak a feszült pillanatok, vizsgálatok sora és egy bonyolult gerincműtét létezett Lacinak, és még csak utána jött a legnehezebb rész.

– Hinni abban, hogy minden rendbe jön, bízni abban, hogy visszatérhetünk a legnagyobbak közé és felemelt fejjel, de alázattal és türelemmel neki kezdeni újra. Volt néhány dolog, amit újra kellett tanulnunk és van néhány dolog, ami sosem lesz már tökéletes. Ezért tudtam ma mosolyogni azon, amikor a bíró azt mondta, hogy a fekvő létrán bizonytalan volt egy picit Symba…Ő nem tudta, hogy a 14 létrafokot egyesével kellett újra megismernünk és megtanulnunk. Azt hiszem, hogy ma én voltam a legbüszkébb a világon, mert a barátom, a társam lassan, de biztosan vette az akadályokat. … Újra itt vagyunk és újra a világ legjobb mentőkutyáival versenyezhetünk – írta Laci a verseny egyik napján közösségi oldalán.

 

A csapat újra dolgozni kezdett

Mint kiderült, Symba problémáját egy örökletes betegség okozta, a nagyon komoly műtét után pedig hónapokig tartó rehabilitáció várt rá.

– Hosszú hónapokon vagyunk túl. Elveszítettünk sok mindenkit, el kellett engednünk Lulut és Savyt. Elveszítettünk ember és kutya barátokat, de mindezek közben szereztünk újakat. Egy valami csak erősebb lett. A Te és Én, vagyis a Mi – fogalmaz Laci. Saját bevallása szerint Symba megtanította rá, hogy egy versenyt elveszíteni semmiség, hiszen tudják mind a ketten, hogy mindent megtettek azért, hogy ne így legyen. – Mi ide most nem nyerni jöttünk, hanem visszatérni. Ezt bátran fel is vállaltuk, mert a mi történetünk most másról szól. Arattunk már babérokat, de most egy egész más típusú „versenyen” vagyunk túl. A pontok nem mutatják meg, hogy Mi mit tettünk meg azért, hogy itt legyünk. Hogy hány órát töltöttünk a futópadon, hogy hányszor mentünk fizioterápiára, hogy hogyan kezdtük előröl az akadályokat, hogy azt is meg kellett újra tanulni, hogy hogyan szoktak leülni a kutyák…

 

Hogy hogyan tovább?

– Most élvezzük a pihenést … Néhány hét múlva Magyarországon is lesz egy rangos verseny. Ott romon fogunk indulni, ami még izgalmasabb, mert ott aztán tényleg összhangban kell lenni a lábaknak, úgyhogy még van dolgunk addig. Utána pedig megcélozzuk a jövő évi világbajnokságot, ahol már 6 láb (4+2) és két szív fog úgy versenyben szállni, hogy győzni megy! Mi ma nyertünk a saját Világbajnokságunkban! –

 

Második és negyedik hely

Mi, magyarok sok sportágban méltán tartozunk a világ élvonalába, de hogy egy ilyen minőségű és fontosságú területen is maximálisan megálljuk a helyünket, az nagy büszkeségre ad okot. Rendszeresen tudunk beszámolni a fantasztikus eredményekről, amelyeket a magyar mentőkutyák és vezetőik elérnek, és mindig szívesen is tesszük, ahogy most is: a szeptember 18-23. között Ljubljanában megrendezett 24. IRO Mentőkutya Világbajnokságon ugyanis romkutatásban egy második és egy negyedik helyet szereztünk meg. A részleteket itt megtaláljátok.

 

Elsöprő magyar sikerek a mentőkutyás mestervizsgán

Magyar sikerek a mentőkutya világbajnokságon

Magyar mentőkutyák, akik felvehetik a harcot bárkivel

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás és fotók: Balázs László közösségi oldala

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...