Harcsa húzhatta le a mélybe a Tiszába veszett kutyát

Két és fél méteres harcsát is azonosítottak a halradar felvételein – így történhetett meg, hogy Horváth Gyuláék kutyáját, egy erős, izmos testalkatú pit bull keveréket is egy ilyen hal ránthatott le a mélybe – írta meg a délmagyar. A kutya tetemét két órával eltűnése után találták meg mély horzsolásokkal a lábán.

 

Még májusban történt az eset, amikor Horváth Gyula levitte kutyáját a Tiszához fürdeni. – Nem úszott, csak pancsolt, lépkedett a víz szélén, ahogy mindig. Távolabb volt, eltakarta tőlünk a nádas, de a víz hullámzott, láttuk, merre jár. Aztán egy idő után elsimultak a hullámok – nyilatkozta a délmagyarnak Horváth Gyula nyugdíjas postás a helyszínen. 

– Délután két-három óra felé jöhettünk le. A kutya ilyenkor mindig leszaladt a vízhez, de csak akkor ment be, ha megengedtük neki. Nem a saját stégemnél engedtük bele, hogy ne zavarja a halakat, hanem két állással odébb. Beszélgettem is valakivel telefonon, és nem figyeltem oda. A fiam kérdezte, hol lehet a kutya, miért nem jött már vissza. Keresni kezdtük, és nem láttuk sehol. Felhívtam a katasztrófavédelmet, eljönnének-e csónakkal, hátha megtalálják, de azt mondták, a kutya, ha valami baj is éri a vízben, nem merül el. Vagyis fönn kéne lennie. Két óra eltelt, mire észrevettem, hogy a túloldal felől valami feketeséget hoz lassan az áramlat. Ahogy közelebb ért, látszott, hogy a kutyánk az. Egy hármas horgot kötöttem a zsinórra, azzal húztam közelebb. A lábán kefeszerű fogak nyomai látszottak. Azt gondolom, a harcsa lehúzhatta, de nem tudott vele mit kezdeni, és elengedte. – mesélte el a szomorú történetet Gyula.


A harcsa agresszív vadász, Étlapján szerepel bármilyen fajta hal, békák, rágcsálók és alkalomadtán vízi madarak is. Gyakran feljön a víz felszín közelébe vadászni, szaporodása időszakában (május és június között) pedig különösen védelmezően képes fellépni. Horváth Gyula úgy véli, az, ahogy a kutya lépkedett a sekély vízben, ugyanúgy ingerelhette a halat, mint amikor a horgászok kuttyogatnak. Azt mondja, tavaly az egyik horgásztársa körberadarozta a vizet, és több kisebb mellett látott egy 2 méter 60 centi körüli példányt is – a képernyő kockáin saccolták meg a nagyságát. Egy ilyen példány elérheti akár a 100 kilós tömeget is. Nem egyszer adtak hírt olyan esetről, ahol harcsa emberre támadt, így sajnos elképzelhető, hogy Gyuláék kutyájának is ez lett a vége.


Ráadásul nem ez az első ilyen esetük: húsz éve hat hónapos német juhászkutyájukat vitték le a partra horgászás közben. – A túloldalról átszólt egy horgásztárs, hogy nézzük már, megy a kutya felé a harcsa. Tényleg, egészen fenn, a víz tetején úszott, lassan. Ahogy kihívtuk a kutyát, kényelmesen megfordult, és lemerült. Az még kölyökkutya volt – ez, amely elpusztult, azonban nagy, kifejlett pitbullkeverék. Jól nevelt, szófogadó, szelíd. Tízéves. A fiamé volt. Amikor Budapesten lakott vele, mindig vitte a Dunára. Aztán hazaköltözött, és nem sokkal később ez történt a kutyával. Azóta is nagyon bántja a dolog, otthon nem is beszélünk róla. – mesélte Gyula a délmagyarnak.

 

Biztonsággal a vízben:

Vajon minden kutya tud úszni?

Ezen a 7 fürdőhelyen biztosan szívesen látnak kutyáddal

10 tipp, hogyan strandolj biztonsággal kutyáddal

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: délmagyar
A fotók illusztrációk!

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...