Saját KB bal
Saját KB jobb

Ismét kutyákat akartak kicsempészni az országból

Szombaton dél körül érkezett a hívás, hogy Zala megyében ismételten kutyacsempészeket fogtak a rendőrök – írta Facebook oldalán a Noé Állatotthon Alapítvány. 31 kiskutyát zsúfoltak be egy Mercedes csomagtartójába. A látvány sokkoló volt: 4-8 hetes különböző fajta jellegű kutyák egymást taposták. Biztosak vagyunk benne – írja az alapítvány, hogy sokan nem élték volna túl ez a szenvedésekkel teli utat, ami egészen Olaszországig tartott volna. 

Csivavák, francia bulldogok és uszkárok szinte kivétel nélkül betegen. Volt akit akkut állapota miatt már az éjszaka folyamán állatorvosi ellátásban kellett részesíteni. Ő biztos belehalt volna ebbe a kegyetlen utazásba. Genetikai betegségek, köhögés, szörcsögés, gardia sújtja a kutyusokat, akiknek még jócskán az anyjuk mellett lenne a helye.

A kutyák fuvarozását a Vahur Állatvédő Egyesület és az Állatmentő Sereg vállalta. A szervezetek megérkezéséig az Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala gondoskodott a jogszabályoknak megfelelő ellátás biztosításáról. A kutyusok mind megkapták a határon az egyedi azonosítójukat Horváth doktor úrnak köszönhetően, melynek költsége az állatvédelmi szervezeteket terheli sajnos – közölte az alapítvány Facebook oldalán.

A mentésben résztvevő szervezetek:

Állatmentő Sereg
Állatvédelmi Járőrszolgálat Zala
Állatvédők Vasi Egyesülete
Csivava Fajtamentő Egyesület
Ebremény Kutyavédő Egyesület
Noé Állatotthon Alapítvány
Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány
Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület
Vahur Állatvédő Egyesület Ajka

A NOÉ Állatotthon gondozásába 8 francia bulldog jellegű apróság érkezett. Mindannyian túl kicsik és betegek. Jelenleg szigorú karanténjukat töltik és zajlik a kivizsgálásuk. Jelenleg nem örökbefogadhatóak! Jelentkezni rájuk a későbbiekben kizárólag az [email protected] email címen lehet részletes bemutatkozó levéllel. Az alapítvány telefonon semmilyen felvilágosítást nem ad, így email-ben érdeklődjön az, aki a későbbiekben esetleg szeretné örökbefogadni a kutyákat.

A rendőrség állatkínzás megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az olasz csempészek ellen.

Ezek a kölykök egyébként néhány hónapon belül a harmadik csempészektől lefülelt és megmentett csapat. A korábbi közel 30 apróság orvosi kezelési költsége milliós nagyságrendü volt. 

Ha teheted, támogasd az alapítvány munkáját!

A NOÉ Állatotthon Alapítvány Bulldog Fajtamentésének elkülönített bankszámla száma:
OTP 11710002-20085023

Közvetlen bankkártyás adományozással, 2 perc alatt, teljesen biztonságosan segíthetsz.

Paypal:[email protected]

Közlemény rovatba kérjük beírni: „Csempészett kölykök!”

 

Nem ez volt az első eset, sőt:

19 kutyát zsúfoltak össze egy olasz autóban, hogy papírok és oltások nélkül kivigyék őket az országból

Kutyacsempészet – láss mögé és értsd meg, miért ne ajándékozz állatot

Magyar szaporítókról, piacról és csempészekről számol be a külföldi sajtó

Kutyacsempészet-botrány – Magyarország is a célkeresztben

Magyar állatorvost ítéltek el kutyacsempészésért és illegális kereskedelemért Angliában

 

 

(Kutyabarát.hu)

 

Forrás és képek: Noé Állatotthon Alapítvány
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...