Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutya túlélte, hogy elragadta egy éhes sas

Az elmúlt napok legnagyobb túlélője az a bichon frise kutya, aki épp a hátsó kertben játszott, mikor egy sas lecsapott rá, és elragadta. A tulajdonos testvére az ablakból nézte végig a pillanatok alatt bekövetkezett tragédiát, a család szóhoz sem jutott. Az igazi csoda csak ezután következett: több mint hat kilométerre egy hölgy megtalálta a kutyát, majd a családot is.

Philadelphiától 80 kilométerre északra történt az eset, hogy a tulajdonos öccse épp látogatóban volt a családnál, és a hátsó kertben játszó Zoey-t figyelte az ablakból. Ahogy fogalmazott, olyan volt a jelenet, mintha csak Óz birodalmában lenne: hirtelen feltűnt egy sas, felkapta a kutyát és elrepült vele.

A helyi média azonnal felfigyelt a képtelen történetre, és utánajártak, egyáltalán létezhet-e ilyen, hogy egy sas egy majdnem 4 kilós kutyát elvigyen.

„Korábban már dokumentáltak hasonló esetet, de nem gyakran fordul elő” – nyilatkozta Laurie Goodrich biológus. – „Most, hogy az étel kevesebb, különösen a hideg időszakban,minden lefagyott, így egy kicsit szélesebb körben vadásznak, és kihasználják az alternatív lehetőségeket is.”

A család azonnal kocsiba ült és átkutatta a környéket, még az erdőket is, de semmi nyomot nem találtak, amerre elindulhatnának. Teljesen kétségbeestek, hiszen biztosak voltak benne, hogy a kutya nem élhet túl egy ilyen utat.

A kutya gazdája, Monica Newhard egész nap sírt. Látott már korábban sasokat a háza körül, de soha nem gondolta volna, hogy kutyáját ilyen veszélye fenyegeti. Már nem maradt ötletük, mit tehetnének, akkor még nem gondolták, hogy újabb csoda történik, de azúttal szerencsésen alakul a történet.

Christina Hartman épp egy havas úton autózott 6 kilométerre a család otthonától, amikor meglátott valamit mocorogni az út szélén a hóban.

„A kiskutya teljesen át volt fagyva, alig bírt mozogni.” – Christina takaróba takarta a kutyust, és hazavitte. Megetette, felmelegítette, akkor kezdett Zoey jobban lenni. Christina egyelőre nem tudta, mitévő legyen, hiszen nyakörv nem volt az állaton.

Másnap azonban rátalált a család közösségi oldaláról elindult posztra, ahol kutyájukat keresték. Azonnal írt nekik: „Csoda! Nálam van a kutyátok!”

Zoey, gazdája, annak unokája és a háttérben Christina, a megtaláló

Nem tudni, a sas milyen messze vitte és hogy miért hagyta el végül a „zsákmányát”. A lényeg, hogy túlélte, sőt, még a fagyhaláltól is megmenekült.

„Még nem az igazi, de már kezd magára találni. Egyáltalán nem akar kimenni a kertbe, de valahogy nem tudom érte hibáztatni” – nyilatkozta a boldog gazdi.

 

Cikkajánló:

300 méterre repítette a kutyát gazdájától a tornádó, de túlélte

Elütötték, majd elaltatták – mindkettőt túlélte

7 téli veszély, ami akár kutyád halálát is okozhatja

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: lifewithdogs
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...