Saját KB bal
Saját KB jobb

Amikor egy nemzetközi cég és egy város közösen épít kutyaparkot

A társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség újabb kiváló példája az elkészült kutyapark, amelyet pár napja adtak át ünnepélyes keretek között a felső Duna-parti zöldterületen Dunaújvárosban – írja a duol.hu.

A felső Duna-partjának azon része már eddig is kedvelt volt a kutyasétáltatók körében, de az újonnan megnyitott kutyaparkkal méltó módon kiegészült. A parkban számos hasznos eszköz segíti az ebek tanítását, mozgását, egyben a felelős állattartásra is felhívja a figyelmet.

A projekt megvalósításához az egész város összefogott: a gyár az eszközökről és segédanyagokról gondoskodott, Dunaújváros önkormányzata a helyszínt biztosította, a lakóközösség pedig önkéntesként járult hozzá a program sikeréhez. 

Az átadón Dr. Galambos Dénes, a 4-es számú választókerület parlamenti képviselője elismeréssel szólt a Hankook Tire cég társadalmi felelősségvállalásáról, amely támogatta a kutyapark létrehozását. Köszönetet mondott a gumiabroncsgyárnak a várossal szoros együttműködésért, az önkénteseknek, közülük is Orosz Csaba tűzoltóparancsnoknak a munkájáért, aki a kutyapark kialakításának is aktív közreműködője volt.


Orosz Csaba

Hwang Seong Hak, a Hankook Tire rácalmási gyárának ügyvezető igazgatója a következőket hangsúlyozta a duol.hu-nak: „Nagyon örülünk projektünk sikerességének. Úgy vélem, hosszú távon is jótékony hatása lesz a kialakított kutyaparknak, hiszen nemcsak a munkálatok idejére hozta össze az itt élőket, hanem a későbbiekben is kitűnő közösségi, találkahelyként funkcionálhat majd a kutyájukat sétáltatók számára. A „KÖSZ Hankook!”programunk célja Dunaújváros megszépítése, de nem mellékes az sem, hogy összehozzuk az itt lakó közösséget. Úgy látjuk, ez eddig maradéktalanul sikerült, ezért szeretnénk folytatni a programot jövőre is.”

                   

Egyéb országos híreink:

Napelemes világítás lesz a szilasi kutyaparkban

Szegeden 150,000 ft bírság jár a szabadon lévő kutyák gazdáinak

Kutyás oázis lehet Kaposváron

 

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: duol
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...