BREAKING: BETILTJÁK A KUTYAHÚST A YULIN-I FESZTIVÁLON

Legtöbbször úgy érezhetjük, semmi értelme petíciókat aláírni, úgysem változik semmi, főleg a világ másik felén. De most úgy néz ki, a sok évig tartó küzdelem elindított valamit: Kína ez évtől kezdve megtiltja a kutyák lemészárlását és húsuk árusítását a Yulin-i fesztiválon!

Évente! 10 millió kutyát vágnak le a húsukért Kínában. Sokan azt hihetik, hogy a Yulin-i fesztivál egy tradicionális szokás Kínában, pedig korántsem az. Mindössze 2010 óta létezik, és azért találták ki, hogy a leszálló ágban lévő kutyahús eladását fellendítsék.

A kutyák mellett mintegy négymillió macska is áldozatul esik a mészárlásnak. Ráadásul, mivel a húsfarmokon szaporított állatok nem tudják az igényeket kielégíteni, így rengeteg kutyát és macskát egyszerűen ellopnak – az utcáról, de akár a kertekből vagy gazdájuk mellől. Még nem tudni, hogy az új tiltás a macskákra is vonatkozik-e majd.

Világméretű mozgalom zajlik évek óta, hogy a Yulin-i fesztivált betiltsák. De az aktivisták nem álltak meg az online petíciónál, amit egyébként rekord számban: 11 millióan írtak alá. A fesztivál közeledtével minden évben úttorlaszokat emelnek, hogy megállítsák az állatokat szállító teherautókat, és számlálhatatlanul mentik a kutyákat a mészárszékről.

Most, a Yulin-i hatóságok meghozták a várva várt döntést: betiltották a kutyák lemészárlását. Ez egy hatalmas mérföldkő, bár a probléma sajnos nem fog egy intézkedés hatására megoldódni.

Az új törvényt elősegítette az a korábbi döntés is, ami szerint nemrég Taiwanon teljesen betiltották a kutya és macska hús fogyasztását. A Kínában elrendelt tiltás Június 15-én lép érvénybe, egy héttel azelőtt, hogy a fesztivál kezdetét veszi (június 21). A tiltás ellenére a kutyákat lemészárlók nagyon magas, 100,000 yuan (4 millió forint) bírságot is kaphatnak és a letartóztatással is szembe kell nézniük.

Sokan, akik távolról jönnek a fesztiválra, nem is fognak tudni az új törvény életbe lépéséről, így a kulcskérdés egyelőre a tájékoztatás és a helyi végrehajtás lesz. Ugyan egyelőre ez csak egy ideiglenes tiltás, de az aktivisták remélik, hogy a domino elv alapján hamarosan az egész kutyahús ipar össze fog omlani, és a törvény állandó és végleges formában is életbe lép majd.

„Ez a döntés azt mutatja, hogy az országban igenis van, aki tesz azért, hogy a helyzet jobbra forduljon. Mély benyomást tesz rám, hogy a fiatalabb generáció tagjai már ugyanannyira elhivatottak és könyörületesek, mint a világ többi részén– mondja Andra Gung, az egyik fő résztvevő állatjóléti szervezet, a Duo Duo Project vezetője. – „Külön ki kell emelni Mo Gong Ming, Yulin újonnan megválasztott párttitkárának felvilágosult és előre mutató munkáját, akinek nagyban köszönhető az új törvény bevezetése. Reméljük, ez a kezdete lesz az egész kutya- és macska hús fogyasztás megszűntetésének.”

A kínaiak több mint a fele teljesen elítéli a kutyahús fogyasztást, 70%-uk soha nem is fogyasztott.

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Humane Society International

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...