Dżok, a lengyel Hachiko története

Hűséges, gazdájuk felé teljes odaadással viseltető kutyákról számos történetet olvashattunk, hallhattunk már.  Krakkónak is van egy ilyen legendás kutyája, akit sokszor a lengyel Hachiko-ként is emlegetnek. Ő Dżok kutya, akinek a tiszteletére Krakkóban, a Wawel kastély parkjában emlékművet is emeltek.

Az 1990-es években élt  Dżok, akinek gazdája szívrohamot kapott sétájuk közben a forgalmas utcán. A kutya gazdáját mentő vitte el, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét. Dżok a baleset helyszínéről nem ment el, várta vissza a gazdáját rendületlenül . A kutya közel egy évig nem ment el a helyszínről, közben többen is etették, látogatták, de nem mozdult arról a helyről, ahol utoljára látta szeretett gazdáját. Egy év elteltével egy Mária nevű asszonynak sikerült magához édesgetnie a kutyát, és sikerült hazavinnie. Hat év elteltével azonban Mária is elhunyt, Dzok másodszor is magára maradt. Egy krakkói kutyamenhelyre került második gazdája halála után, de innen néhány nap múlva megszökött, és a helyiek legendája szerint szándékosan egy vonat elé sétált.

A Bronisław Chromy lengyel szobrászt megihlette a szomorú történet és a kutya gazda iránti hűsége. A művész bronz szobrot készített a kutya emlékére, melyet 2001-ben avattak fel a Wawel kastélynál. A műemlék a kutyát, két óvó kézzel körbevéve ábrázolja, és a szobron látható felirattal is a kutya hűséges barátsága és gazdája iránti odaadása iránt tisztelegnek.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Kép forrása: http://www.absolutetours.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...