Vegyél könyvet, és támogasd a vakvezető kutyakiképzést

Október a Látás Hónapja. Magyarországon az emberek 50 %-a még sosem járt látásvizsgálaton, pedig a megfelelő korrekció igen fontos lenne, és évente 5-6000 ember veszíti el teljesen a látását vagy válik súlyosan látássérültté. A látássérült emberek kevesebb, mint 1%-át, idei adatok szerint összesen 154 főt segít vakvezető kutya és ez nagyon rossz arány. A Book24.hu webáruház ezért október hónapban könyvkereskedelmi forgalmának 1 %-ával támogatja a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt hozzájárulva az új tenyésztési és kiképzési központban kialakításra kerülő kutyás szoba megvalósításához.

Rengetegen várakoznak évek óta hiába, pedig egy vakvezető kutya sokak számára az egyetlen lehetőség lenne arra, hogy visszaszerezzék önállóságukat. Számukra a vakvezető kutya nagyobb segítség lenne, mint bármelyik más élettelen segédeszköz.  A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány 2006 óta nekik igyekszik segíteni.

Alapítványunk vallja, hogy a fogyatékos emberek társadalmunk értékes tagjai. Ha megkapják a szükséges támogatást, ami a hátrányukat ellensúlyozza, épp úgy teljes és alkotó életet élhetnek, mint bárki más. Egy vak ember vakvezető kutyával az épekhez hasonló mozgásszabadságot élvez. Nem jelent számára gondot az iskolába, vagy a munkába járás és élvezetesebb a családdal és barátokkal együtt töltött idő. Ha egy vak embernek vakvezető kutyát tudunk adni, akkor neki lehetőséget adunk egy teljesebb és boldogabb életre, a társadalom pedig gazdagodik egy aktívabb polgárral” – mondja Dr. Mezősi Tamás, az iskola vezetője.

És természetesen, mint minden alapítvány, támogatás nélkül a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sem tud fennmaradni. Az alapítvány teljes jogú tagja az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének, és elnyerték a Semmelweis Garancia Védjegyet is, melynek célja, hogy a transzparens adományozás érdekében a társadalom tisztában lehessen azzal, hogy az egészségügy területén és ahhoz kapcsolódóan tevékenykedő civil szervezetek a felajánlott összegeket mire fordítják. Szakmailag is számos elismerésben részesültek az elmúlt időszakban, tagjai az Európai Vakvezető Kutya Iskolák Szövetségének, valamint a Vakvezető Kutya Iskolák Világszövetségének . Minden forint ahhoz járul hozzá, hogy a látássérült emberek esélyt kapjanak egy jobb életre vakvezető kutyákkal az oldalukon. Jelenleg is több kutyus áll kiképzés alatt, Lucky, Gesztenye, Gyömbér és Brendon mind arra készülnek, hogy elkezdhessék küldetésüket.

Az átadott összegből az alapítvány az új tenyésztési és kiképzési központban kialakításra kerülő kutyás szoba megvalósításához járul hozzá.

Cégünk egy független könyvkiadók és egyéb gazdasági társaságok által alapított könyvkereskedő vállalkozás, melynek tevékenysége a www.book24.hu webáruházon keresztül folytatott könyv- és kiadvány értékesítés. A társadalmi felelősségvállalásunk keretében több irányban is gondolkodunk: a látás hónapjában azoknak szeretnénk segíteni azzal, hogy a forgalom 1 %-át nekik ajánljuk fel, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Segítünk azoknak, akik segíteni tudnak a vakvezető kutyák kiképzésében– mondta Walitschek Csilla a Book24.hu Zrt.-től.

Ráadásul ebben a hónapban is remek akciók között lehet válogatni, úgyhogy érdemes könyvet rendelni a Book24.hu oldalról, hiszen mi is jól járunk, és egy jó ügy sikeréhez is hozzájárulhatunk vásárlásunk 1%-val!

 

További hasznos cikkeket találsz:

Idősek segítik értelmi sérültek kutyás terápiás képzését

Vakvezető kutyája miatt egyetlen pécsi kollégium sem fogadja a látássérült Alexát

Egy vak ember a sínek közé esett, amikor megpróbált felszállni a vonatra

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: book24.hu sajtó
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...