Saját KB bal
Saját KB jobb

Kakiba léptél? Amerikában ezt csinálják!

Korábban különböző komolyságú figyelmeztetésekkel próbálták rávenni a kutyatartókat az Egyesült Államokban arra, hogy szedjék össze ebeik után a kakit, ám ez még akkor sem működött, ha tanú volt a szabálysértésre. Legtöbbször azt a választ kapták: „Bizonyítsátok be, hogy az én kutyám volt a tettes!” Mindez megváltozott, amikor rátaláltak a problémára specializálódott cégre. 

KakiNyom

Számos közösség életében ugyanis gyors és hatékony ‟megkönnyebbülést” jelentett az egyik Tennessee állambeli laboratórium „PooPrint” (körülbelül: „KakiNyom”) elnevezésű szolgáltatása.

A megoldás menete a következő: először is egy közösség (társasház, stb) összes kutyájának szájból vett DNS mintáját regisztrálják egy adatbázisban – ennek az ebenkénti körülbelül 60 dolláros (kb. 16 ezer forintos) költségét a gazdik viselik. Ezek után, ha bárki kutyaürülékbe botlik (netalántán lép) a területen, mintát küldenek a cégnek azonosítás céljából. Ezt a tesztet és az eredmény alapján kiszabott bírságot pedig már a vétkes tulajdonos fizeti.

A szolgáltatást elindító laboratórium sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt két év alatt működésük területét Amerikáról kiterjesztették Kanadára, Izraelre és Szingapúrra is.

A spanyol kaki-nyomozó

Van persze példa egyéb alternatívára is. Az AFP hírügynökség értesülései szerint egy Madridtól északra fekvő kisvárosban nyomozót béreltek a kedvencük után nem takarító gazdik tetten érésére. Az inkognitóban dolgozó nyomozónak az a feladata, hogy bizonyító erejű filmfelvételt készítsen a vétkes párosról és azt egy beszámolóval együtt átadja a rendőrségnek.


„Cuki a kutyád, de a kakiját nem akarjuk. Kérjük, takarítsd fel!”

Itthon működhetne?

Ha jobban belegondolunk, a megoldást ki lehetne bővíteni a körbekerített, nyilvános kutyafuttatókra is, amennyiben például a kötelező chipezéshez kötelező DNS-mintavétel is kapcsolódna. Persze ezzel a regisztrálatlan ebek által okozott problémák még megoldatlanok maradnak, illetve a projekt ilyen méretű megvalósításának költségeivel sem számoltunk, már amennyiben ez önkormányzati, avagy állami keretek között valósulna meg. (Nem is említve azokat a felszólalókat, akik a kutyák elektronikus jelölését már amúgy is a privát szférájukba való beavatkozásnak és nyomkövetési módszernek tartják.)

 

Ezek a cikkek szintén hasznosak lehetnek számodra:

A kulturált kutyatartás szabályai – Kakitündér biztosan nem létezik!

Városi kutyák képzése

A Városi kutyák és a póráz

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: ScienceDaily, Petmd
Fotók: Flickr
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...