A városi kutyák és a póráz
Akár gyalog, akár autóval, vagy tömegközlekedve járjuk Budapestet, vagy a vidéki nagyvárosokat, biztosan látunk kutyasétáltatókat. Legtöbben közülük, kutyájukkal együtt már régóta a városi forgatagban élnek. Azonban nem mindegy hogyan!
Ezek az ebek már korán megszokták a nagyvárosi nyüzsgést, hozzáedződtek a forgalom zajához, és bizonyára a járda és az úttest közötti különbséget is megtanította nekik a gazdi. Ők, a városban felcseperedett kutyák, akiknek legtöbbje csak úgy lazán, póráz nélkül halad gazdája előtt vagy mögött, és nagy ritkán mellett. Ennek, valamint az egész sétának szemmel láthatólag a gazdi sem tulajdonít nagy jelentőséget, hiszen szinte ügyet sem vet négylábú társára. Igyekszik mielőbb letudni a „szokásos kört”, miközben gyorsan „rácsörög” néhány ismerősére vagy elmélyülten olvassa a híreket okostelefonján.
Kutyája meg … megy, amerre gondolja. Néha lemarad, hogy elvégezze a dolgát, szimatoljon kicsit vagy előre szalad, mert valami érdekeset vélt felfedezni, esetleg üdvözölni támad kedve szembejövő társát.
Tulajdonképpen mindegy is, egy a lényeg, nem gazdája felügyelete alatt van!
A gazdinál talán még póráz sincs, úgysem lesz szüksége rá. Ha ilyenkor megkérdeznénk ezeket az embereket, hogy szerintük ez így jó-e, biztonságos-e, talán nem is értenék a kérdést.
„Miért ne lenne jó és biztonságos? Minden nap így megyünk és még soha semmi gond nem volt. A kutyám tudja, hogy meg kell állni a járda szélén, és mivel „tősgyökeres városi”, nem ijed meg semmitől.”
Vajon ők, a kutyájukat amúgy biztosan nagyon szerető gazdik, belegondoltak abba, hogy mi történik, ha mégis valami váratlan eseménnyel találkoznak?
Mi történhet például akkor, ha a kutya meglát egy szaladó macskát a másik oldalon, vagy a mellette elszáguldó teherautó ráhajt egy hangosan megzördülő csatornafedélre, esetleg az addig „csendesen haladó” tűzoltó vagy mentőautó éppen akkor kapcsolja be a szirénát, amikor a kutya mellé ér, ne adj’isten a szembe jövő kutya agresszíven, vicsorogva, morogva „üdvözli”, de megtörténhet, hogy talán boldogan, felugrálva köszönti a gyanútlanul szembe jövő embert, aki történetesen nem kutyabarát.
A szokásos válaszok pedig: „az én kutyám nem üldözi a macskákat, az én kutyám már megszokta ezt a hangot, az én kutyám nem ijedős, az én kutyám még sohasem verekedett, az én kutyám barátságos, és amúgy sem szokott ugrálni … ”
Sok minden megeshet, és Murphy óta tudjuk, hogy ami megtörténhet, az meg is történik, csak idő kérdése.
Azért egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, – őszintén azt kívánva, hogy soha ne forduljon elő hasonló – mi történik, ha mégis bekövetkezik az, ami még sohasem. Ha a kutya megijed valamitől és menekülőre fogja, vagy úgy gondolja, hogy mégiscsak érdemes a cicát üldözőbe venni? A gazdi, aki jóval a kutyája előtt vagy mögött bandukol (de akkor is, ha éppen kutyája póráz nélkül halad mellette), nem igazán tud semmit tenni, maximum sűrű ima mormolás közepette közelről szemléli az eseményeket, mert tudjuk, a baj egyetlen másodperc alatt megtörténhet. Veszélybe kerül szeretett kutyája élete, az autók elé szaladó négylábú balesetveszélyes helyzetet vagy akár tömegkarambolt is okozhat. Két összeverekedő kutyát is elég nehéz szétválasztani, ha már belemerültek a harcba.
Fotó: outforjustice.com
Mindez megakadályozható, ha kicsit felelősebben gondolkodunk, és nem érezzük „snassznak” a póráz használatát a városi sétáknál. Ezzel az egyszerű módszerrel, hogy pórázon vezetjük kutyánkat, akár életet is menthetünk, és nem csak saját kutyánkét.
Ha olyan helyre érünk, ahol a kutya biztonságosan elengedhető, lecsatolhatjuk a pórázról, és játszhat, szaladgálhat kedvére, de azért ilyenkor sem tanácsos szem elől téveszteni!
Fotó: heraldscotland.com
(kutyabarát.hu)
